28. fejezet

28. fejezet

Bonyodalmak

         Szinte mámoros volt a hangulat hazafelé tartva a versenyről.
- Ez remek volt! És az utolsó pörgetett emelés, amit bemutattatok lenyűgöző volt. Gratulálok! Nagyon büszke vagyok rátok gyerekek! – hatódott meg teljesen Kathy.
- Valójában mindent neked köszönhetünk, nélküled nem sikerülhetett volna. És reméltem nem haragszol meg ránk a szám végén lévő meglepetés bravúr miatt – ölelte meg szeretettel Gillian a könnyező Kate-et.
- Na, most már elég legyen a garázs előtti siránkozásból, szerintem inkább menjünk be a házba – indítványozott Daniel.
- Rendben – bólintottak rá mindannyian.
- Örülök, hogy végre hazaértünk, egész nap olyan rossz érzésem volt, de hála az égnek, hogy nem igazolódott be. Minden simán ment, sőt még annál is jobban, hiszen nyertetek – összegezte Molly.
- Te és a híres megérzéseid – vetette közbe cseppnyi gúnnyal a báty.
- Gratulálok, bátyuskám! – ölelkezett össze a két testvér befelé menet. Ebben az örömteli pillanatban senki sem figyelt fel a kereszteződésből esztelenül száguldó autóra, amely az ünneplő családtagok mellé érve hirtelen irányt váltott és a járdaszegélyen gellert kapva egyesen a félig csomagtartóba hajoló Kate felé vetődött. Alison eszmélt először, de csak egy kétségbeesett kiáltásra maradt ideje, cselekedni már nem.
- Kate, vigyázz! – a kiáltásra felfigyelő családtagoknak tétlenül kellett végig nézniük, ahogy az autó elsodorja Kate-et.
- Ne! – Anya!!! – hangzott szinte egyszerre Molly és édesapja kiáltása.
- Dany, Gil vigyétek be Andy-t és valaki hívja a 911-et! – adta ki Mary az utasításokat, miután visszanyerte a lélekjelenlétét. A kisfiú ekkor már kétségbeesetten zokogva csimpaszkodott bátyja nyakába.
- Én már hívom – szólalt meg Thomas, a még mindig megkövülten álló Alison mellett.
Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár perc, míg a mentő és a rendőrség járművei megérkeztek a helyszínre. David megrendülten térdelt felesége mellett. Kathy ez idő alatt csak egyszer nyerte vissza az eszméletét pillanatokra. Ekkor Mary-t és Chris-t rendelte magához.
- Fontos most beszélnem veletek – kezdett bele a beteg akadozva.
- Drágám, ne fáraszd magad. Mindjárt itt a mentő.
- Nem David, ezt muszáj elintéznem mielőtt késő lesz.
- Fly, kérlek, ilyenre még gondolnod sem szabad. Minden rendben lesz! – bizonygatta MaryAnn, de azt nem lehetett biztosan tudni, hogy ezzel önmagát, vagy barátnőjét akarja-e meggyőzni.
- Ezt fontos elmondanom, kérlek, hallgassatok meg! Titeket kérlek meg, ha meghalok, viseljétek gondját a családomnak és Chris nagyon kérlek, neveljétek fel szeretetben a fiúnkat.
- Butaságokat beszélsz, erre az egészre semmi szükség. Nem fogsz meghalni, megértetted! Ne hagyhatsz el… minket! – kiabált kétségbeesetten Christopher. De ezt Kathy már nem hallhatta, mert újra elájult. És majdnem Mary is követte a példáját, amikor eljutott a tudatáig mit is jelent az, amit az imént Kathy mondott.
- Jézusom, ezt nem tudom elhinni! Kate valószínűleg csak félre beszélt! Nem lehet igaz, amit mondott, ugye? – rontott kérdéseivel férjének Mary teljesen kikelve magából.
- És milyen közös fiatokról beszélt, és erről én eddig miért nem tudtam? – folytatta hasonló vehemenciával.
- Mary, jobb lenne, ha megnyugodnál. Amit Kate mondott igaz. Andy az ő és Chris közös gyereke – válaszolt látszólag teljesen higgadtan David.
- Te hogy lehetsz ilyen hír hallatán, ilyen átkozottul nyugodt? Ez hogy történhetett meg, erre válaszolj nekem Christopher Buthler, ha tudsz! – kezdett hisztérikussá válni az asszony.
- Marcsy, most kérlek, higgadj le, majd egy alkalmasabb időpontban szépen nyugodtan mindent megbeszélünk.
- Ne Marcsizz, itt nekem Christopher! … – a veszekedést a mentő megérkezése szakította félbe.

         Kathy-t tűzoltók segítségével, csak úgy sikerült kiszabadítani a roncs alól, hogy jobb lába több helyen súlyosan megsérült.  Beszállítása után azonnal sürgősségi műtétet hajtottak végre rajta, hogy életben tartsák, és megmentsék a lábát. Ezután még az intenzív osztályon hetekig nem nyerte vissza az eszméletét. Kétséges volt, hogy egyáltalán felébred-e valaha. A család felváltva őrködött a kórházfolyosón. Dave szinte csak tisztálkodni és aludni járt haza ez alatt a bő hét alatt, vagy még azért sem. Egy percet sem akart elvesztegetni.

         E közben otthon eléggé paprikás hangulat uralkodott. Szinte az egész család halotta Kathy eszméletvesztése előtt elhangzott mondatait. Ha Mary és Chris egy helyiségben tartózkodott a házban, akkor ott izzott a levegő. Ezt a kényszerű feszültséget 1 hét után Jennifer megelégelte.
- Anya, ez így nem mehet tovább! Beszélned kéne végre apával!
- Nincs kedvem beszélgetni a hűtlen férjemmel, aki a legjobb barátnőmmel csalt meg. És ezt valószínűleg soha nem tudtam volna meg, ha a szóban forgó barátnő most éppen nem haldokolna – csuklott el a hangja az elfojtott könnyektől.
- Anya, kérlek! Legalább azt hagyd, hogy megmagyarázza. Biztos van ésszerű magyarázat a történtekre – próbálta győzködni édesanyját Jenny.
- Rendben. Ha előkerül az apád, mondd meg neki, hogy hajlandó vagyok meghallgatni a magyarázkodását! De azt nem tudom garantálni, hogy ezután minden újra olyan lesz, mint régen. Ne fűzzetek az ügyhöz túl vérmes reményeket – hűtötte le lehangoltan lányait Mary.

         Aznap este a gyerekek feltűnően gyorsan eltűntek szobájukban a vacsora után, így MaryAnn és Christopher egyedül maradt a konyhában.
- Ha gondolod, segíthetek neked elmosogatni – próbált beszélgetést kezdeményezni Chris feleségével tőle szokatlan bátortalansággal.
- Erre semmi szükség, évek óta mosogatógépet használunk.
- Akkor talán át is mehetnénk a nappaliba, hogy beszélgethessünk – próbálkozott kitartóan Chris.
- Ha már muszáj beszélgetnem veled, szívesebben tenném az emeleten, ott mégis otthonosabban érzem magam.
- Nekem megfelel természetesen.
Felérve a felső szintre MaryAnn szó nélkül mostani ideiglenesen kiválasztott hálaszobája felé vette az irányt. A folyosó végén lévő vendégszobába lépett be, az ajtót nyitva hagyta maga után, de nem nézett hátra, hogy férje követi-e. De természetesen Christopher nem hagyhatta ki a kínálkozó lehetőséget, hogy végre újra visszakaphassa szeretett nejét.
- Kezdj bele, fáradt vagyok és holnap korán kelek. Nincs időm veled csevegni fél éjszaka.
- Mary, kérlek, üljünk le és mindent elmesélek.
- Alig várom, hogy hallhassam a szaftos részleteket.
- Kérlek, legalább a gyerekek kedvéért tedd félre az ellenszenvedet és a gyilkos cinizmusodat, különben nem sok értelmét látom a magyarázkodásomnak.
- Hagyd ki ebből a gyerekeket! Nekik köszönheted, hogy egyáltalán szóba állok veled.
- De… rendben igazad van. Megpróbálom visszafogni magam, de ne számíts rá, hogy túlságosan megkönnyítem a dolgodat. Valahol a tudatalattim legmélyén, groteszk módon kíváncsi vagyok rá mi is történt köztetek valójában. Legfőképpen arra, miért és mikor?
- Veled akkoriban nem igazán éltünk igazi házaséletet, mert szinte megtiltotta az az ellenszenves orvosod. Sok kísérleti gyógyszerrel tömött, és akkoriban olyan depresszióféleséged is volt.
- Nehogy most még rám akard kenni, hogy megcsaltál a legjobb barátnőmmel! És Fly, hogy tehette ezt velem? – állt fel férje mellől Mary és feldúltan az ablakhoz masírozott, zárkózott testtartással nézte Miami Beach távoli fényeit. Teljesen megközelíthetetlennek tűnt így.
- Természetesen nem akarom rád kenni. Szóval, az eset akkor történt, amikor el mentél a lányokért a táborba. Egyedül ültem itthon és éppen azon agyaltam mit kellene összeütnöm vacsorára, amikor zokogva berontott a bejárati ajtón Kathy. Kirohantam a konyhából és utána mentem a nappaliba. Ott hevert a kanapén és szívszaggatóan sírt. Davidet aznap nem vártuk haza. Odamentem hozzá és megkérdezetem jól van-e. Erre csak megtekerte a fejét, átöleltem és úgy vártam meg, míg egy kicsit megnyugodott. Már csak hüppögött, rám nézett és elárulta, hogy az orvosától jön éppen.
- Sajnálom, Tophy, de megint nem sikerült. A doktorom azt mondta, hogy valószínűleg összeférhetetlenség van köztünk. Nem megy! Chris, nagyon sajnálom, nem tudom nektek megadni a kisfiút! – zokogott fel újra.
- Semmi baj, ugyan, ez nem a világvége! Legfeljebb nem lesz 3. gyerekünk Mary-vel. Túl fogjuk élni, hidd el! Valószínűleg a sors akarja így. És semmiképpen sem akarom, hogy a te egészséged is rámenjen az én rögeszmémre, hogy mindenáron fiút akarok. – feleltem neki, de erre ő csak még jobban zokogott. Újra átöleltem és aztán minden olyan magától értetődően történt. Az ösztöneink vezettek minket félredobva a józanészt.

- Ott történt a nappali kanapéján? – szörnyülködött Mary, amikor magához tért valamelyest.
- Nem, be mentünk a vendégszobába.
- 3 hónappal később Kathy nagyon legyengült és egy hirtelen rosszullét után még te vitted be a sürgősségire az irodából.
- Emlékszel?
- Igen, most már emlékszem. Rengeteg vizsgálatot végeztek rajta, ami szintén nagyon megviselték. Később a magzatvíz vizsgálat során megállapították, hogy összeférhetetlenség miatt a szervezete ki akarja taszítani a magzatot – foglalta össze Mary.
- Én is csak ekkor kezdtem aggódni. Felmerült bennem, hogy mi van akkor, ha azért van összeférhetetlenség, mert én vagyok a gyerek apja. De még csirájában elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből. Aztán egyik este David egy ultrahangos fotót tett a kezembe, majd csak annyit mondott: Gratulálok öcskös, fiad lesz! Szerintem alaposan elsápadhattam, mert a bátyám gyorsan alám tolt egy konyhaszéket. Csak meredtem arra a kis foltra a kép közepén, ami a fiamat ábrázolta és nem tudtam felfogni.
- Nyugi öcsi, semmi baj!
- Te honnan tudsz róla? – tért vissza Chris hangja.
- A vizsgálatok során Kathy-nek megmondták pontosan mikor esett teherbe és én azon a hétvégén nem tartózkodtam a városban és Kate soha nem titkolózott előttem.
- És most gondolom, utálsz, amiért Kathy miattam került ilyen helyzetbe. És hogy megcsalt velem – mondtam félve.
- Nem, egyáltalán nem utállak! Kathy boldog és ez nekem elég. De azt javasolom, hogy Mary-nek nem kell feltétlenül tudnia, hogy te vagy az apa. Nem hiszem, hogy ebben az idegállapotban fel tudná dolgozni.
- Én is így gondolom – hagytam rá. Majd bementem Kate-hez a hálószobába. Láttam rajta, hogy szorong. Elbeszélgettünk és együtt örültünk a kisfiúnak.
- És amikor megindult a szülés, a végén nem csak Dave, de te is benn voltál Kathy-vel, Andy születésénél –fejezte be a történetet Mary.
- És én még csak nem is gyanakodtam egész idő alatt. Hogy lehettem ilyen naiv, amikor minden ott zajlott az orrom előtt. …
- Nem lesz egyszerű ezt megemésztenem, de szeretem Kathy-t, szeretlek téged is, bár ezt nem mindig érdemled meg, és szeretem Andy-t is, akárhogyan is fogant. És mivel az a két ember a szülője, akit a szüleim és testvéreim után a legfontosabbak nekem a világon, ettől csak még nagyobb helye van a szívemben. És csak ez számít.
- De azért neked sem lehetett könnyű, hiszen Andrew, Davidet hívja papának.
- Semmi baj ezzel. Jobb apát keresve se találhatnék a fiamnak, mint a bátyámat.
- Ebben igazad van, Fly-ék remek szülők. És mikor Kathy ilyen beteg össze kell tartanunk. Együtt van ránk szüksége – fejezete be könnyes szemmel Mary és hagyta, hogy Christopher átölelje.
- Remélem, most már visszaköltözöl a hálószobánkba. Hiányzol. Tudnod, érezned kell, hogy mindennél jobban szeretlek, és soha nem hagynálak el. Kathy és David pedig szintén egymáshoz tartoznak, és ez így van jól! – kézen fogva sétáltak vissza a szomszédos hálószobába. Majd másnap együtt mentek be a kórházba Kathy-hez.

- David, kérlek, gyere haza! Addig Chris itt marad. Enned is kéne valamit, lezuhanyoznod sem ártana, és normális ágyon aludnod legalább pár órát. Ezzel a makacskodással csak azt éred el, hogy te is beteg leszel – próbálkozott már sokadjára Mary jobb belátásra bírni sógorát odaérkezésük után nem sokkal.
- Mary, tudom, hogy jót akarsz és köszönöm, de nem hagyhatom magára. Mi van, ha pont, akkor tér magához, ha nem vagyok mellette, vagy esetleg bekövetkezik a legrosszabb.
- Jaj, ilyenre ne is gondolj!
- Akkor értsd meg végre, nem mehetek haza!
- Most veszem csak észre. Ti együtt érkeztetek, ezek szerint kibékültetek? Ez nagyon helyes! …

- Dany-t ne! Kérlek, nem viheted el a fiamat! Ő az én fiam, hozzám tartozik, nem viheted el, kérlek! Ne!
- Dany… - hallatszott az ágyon fekvő Kate álmatag hangja.
- Ez meg mi volt? Hiszen beszélt! – lelkesedett be Christopher, de bátyja hamar lehűtötte.
- Igen, beszélt, de ez így megy már három napja. De az orvosok sem tudják megmondani ennek mi az oka.
- Őszintén, megrémiszt, hogy nem tudom kivel és miért hadakozhat. Amennyit kivettem az eddigi szófoszlányokból Dany-t akarják elvenni tőle. De ki és miért?
- Jézusom! Ez csak Stella Swenson lehet! Lehetséges, hogy Kathy látta ki akarta elgázolni? – szörnyülködött MaryAnn.
- Stella? Miért nem tudja már az a nő végre békén hagyni a családomat. Csak mert egyszer a múltban súlyos hibát követtem el azzal, hogy lefeküdtem vele.
- Te tényleg együtt voltál Swensonnal? – undorodott meg teljesen Chris.
- Ezt inkább odakint beszéljük meg – terelte sógornőjét és öccsét egy csendes kis zugba a váró szobában. Aztán minden bevezető nélkül egyszer csak belekezdett.
- Óriási hiba volt. Egy céges buli után gabalyodtunk össze, amit ő szervezett. Valószínűleg már terhes volt, amikor lefeküdtünk és én még nagyon sebezhető és befolyásolható voltam Sally halála után, csak így akadhattam, annak az átkozott nőnek a horgára. Szóval engem szemelt ki a gyereke apjának, de én másnap megmondtam neki, hogy köztünk nem lehet semmi. Aztán később hallottam, hogy a gyerek szülés közben meghalt és Stellát sokáig pszichiátrián kezelték. Miután kikerült időről-időre felbukkan a közelünkben, és azzal üldöz, hogy Dany az ő fia, akit én elraboltam tőle.
- Jaj, David, öregem! Már régen fel kellett volna jelentened. Az a nő nem százas.
- Eddig ártalmatlannak tűnt. Hibáztam, és most drágán megfizetek érte.
- De nem lehetett Stella a gázoló, úgy tudom most is klinikai kezelés alatt áll.
- Ez így is volt, de a napokban felhívott Rich, a férje és érdeklődött felőle. Akkor még nem igazán értettem, miért minket hívott fel. Most már minden világos! Stella megszökött! – kiáltott fel megvilágosodva Mary.
- Jézusom, életem! Azonnal értesítenünk kell a rendőrséget! – kapott fejéhez Christopher.
- Az jó ötlet, én pedig azonnal ide rendelem a biztonsági szolgálat szabad embereit. Ebbe a szobába senki nem teheti be a lábát, ha én nem adom rá áldásomat – vélekedett David hevesen. Nem is kellett sokáig várni, negyed órán belül megérkezett Ryan Phillips a rendőrség nyomozó csoportjának vezető tisztje és a fiúk munkatársai.
- Kösz, srácok, hogy ilyen hamar a rendelkezésünkre álltok – mondott hálát a biztonsági szolgálat dolgozóinak Christopher.
- Dave természetesen most is a felesége mellett van.
- Az őrködést és az egyéb tennivalókat Phillips hadnaggyal egyeztetni kell – mondta végül és bemutatta a feleket egymásnak.
- Természetesen mindenben a segítségétekre leszünk – biztosította barátját meleg kézfogással Kurt Collins, a biztonsági szolgálat vezetője.
Olajozottan folyt a munka, vagyis a szoba előtti őrszolgálat. Látszólag mindenki lelkiismeretesen végezte a munkáját. De, mint utólag beigazolódott a látszat néha csal.

6 nappal az őrködés megkezdése után Kathy végre magához tért. Éppen Daniel volt ekkor mellette.
- Anya! Istenem! Jól vagy? El sem tudom hinni, hogy végre felébredtél- vált fátyolossá a fiatalember hangja.
- Dany! – emelte tekintetét fiára álomittasan Kathy.
- Mennyit aludtam? És hol vagyok?
- Sokat aludtál és kórházban vagy.
- Miért vagyok kórházban?
- Nem emlékszel? Talán jobb lenne, ha hívnék egy orvost.
- Most rögtön tudni akarom, hogy mi történt! – költözött vissza a régi eltökéltség Kate hangjába. Daniel erre megadta magát és engedelmesen válaszolt.
- Egy autó elgázolt a garázsunk előtt.
- STELLA!
- Most már emlékszem… Stella ütött el. De mikor is történt ez?
- Pontosan 2 hete és 2 napja történt a baleset.
- Két hete?! – kiáltott fel elszörnyülködve a beteg.
- Nyugalom. Nem szabad felizgatnod magad. Biztosan jól vagy?
- Azt hiszem igen, csak... szörnyen szomjas vagyok.
- Ezen gyorsan segíthetünk – sietett el villámgyorsan arcán üdvözült mosollyal.

Kis idő múlva David lépett csendesen a szobába. Majd gyanútlanul fordult az ágy felé, ahogy ezt már sokszor tette. Hirtelen még levegőt venni is elfelejtett, azt hitte menten szívinfarktust kap, amikor megpillantotta a félig ülő helyzetbe állított ágyon feleségét, aki mosolyogva figyelte férje elképedését.
- Szia, David! Hiányoztál! – csak kivételes alkalmakkor szólította párját Davidnek, és ez tagadhatatlanul egy kivételes alkalom volt.
- Szívem, én drága Kathy-m! Te… te… magadhoz tértél – ez a mondat félig kérdésként, félig kijelentésként hangzott a meghatódott férfi szájából.
- Igen, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. De még mindig nem vagyok valami jól – válaszolt könnyedén Kate.
- Mi a probléma? Nem, ne is mond! Azonnal hívom az orvost – már rohant volna is, ha Kathy hangja az ajtóban meg nem állítja.
- Na, lassan a testtel! Nyugalom, Dany ez ügyben valószínűleg már intézkedett. Különben sem halálos, csak a férjem már 3 perce bámul rám, de még egy ölelést sem kaptam. Pedig az soha nem szokott elmaradni ébredés után – adta a sértődöttet Kathy.
- Ezt hamar orvosolhatjuk – szelte át 3 hosszú lépéssel a szobát David és szerelmesen karjaiba zárta jócskán legyengült feleségét.

Nem sokkal később Daniel is megérkezett a vízzel. Vele tartott Kathy kezelőorvosa és hivatali kötelességből Ryan hadnagy is. Korábbi tapasztalatiból már tudta, hogy most még nem veheti fel az áldozat vallomását. Túl korai lenne. Talán majd holnap – gondolkodott magában a nyomozó.