10.fejezet

Ezt a fejezetet nagy szeretettel legjobb barátnőmnek, Flanny-nek ajánlom!

10.Boldog születésnapot!

A következő pár nap nyugalmasan telt, bár mindenki kínosan ügyelt rá, hogy Kate-t semmi ne izgassa fel. Ennek ellenére Kathy boldogan vette bele magát MaryAnn meglepetés születésnapjának szervezésébe.
Meghívott mindenkit, aki kedves legjobb barátnőjének. Jelen lesznek: a Flyer-, Radens szülők és a nagyi, Kristin-, és Fabio a családjaikkal, Lucas-ék, és a Buthler fiúk, és persze néhány nagyon fontos barát.

Kathy szinte ki se mozdult a hadiszállásának kinevezett földszinti nagy vendégszobából, ahol David mindig mellette tartózkodott. Ez most sem volt másként, amikor Radens-ék egyik szobalánya bekopogott. Belépve Kat-et az író asztal mellett, a jegyzetfüzete fölött görnyedve találta.
- Elnézést, Ms. Flyer! Telefonja van. Egy izgatott fiatalember keresi, de nem mutatkozott be, azt mondta fontos, és csak Önnel hajlandó beszélni.
- Rendben, Wendy, köszönöm! Itt veszem fel.
- Engedelmükkel. – távozott szobából majdnem meghajolva, alázatosan a lány.
-  Hátborzongató! –borzongott meg Kate.
- Az oké, hogy ekkora lakásba kellenek alkalmazottak. De attól kiráz a hideg, hogy Alison olyan viselkedést vár el tőlük, mintha még mindig a múlt század elején élnénk. – mire befejezte a telefon már csörgött a szobában.
- Bocsáss meg, de ezt most felveszem. – fordult el barátjától egy röpke kis csókkal az asztal felé.

- Halló! Igen én vagyok, miért kit vártál? ...
- Mikor érkezik a géped? Luca szívesen kiküld elétek valakit. …
- Na, ne! És miért nem jöttök, annyira vártalak már. …
- ÁÁÁ, nem hiszem el, ez igaz? És milyen hosszú? …
- És a súlya? …
- Igen, gondolom jó lesz rá, de nem túl kicsi? Én nagyobbra számítottam. És mikor láthatom? …
- Jó! Most még 2 napig Cambridge-ben leszünk, aztán pár napra átmegyünk Londonba a fiúk húgához, majd csak utána indulunk haza. De természetesen amilyen hamar csak lehet, meglátogatlak benneteket. …
- Én is sajnálom. Hiányzol! Szeretlek!
Ezzel letette a telefont. Dave és a később a szobába érkező Mary, csak a beszélgetést azon részét hallották amit Kathy mondott. David ettől meglehetősen nyugtalan lett. Mary bátorítólag megszorította a vállát és rámosolygott.
- Ez nem az, aminek hallatszott. –súgta.
- Nagyon remélem. – füzete hozzá gondolatban.
Kathy gondolkodás nélkül fordult hátra hatalmas örömteli kiáltással.
- Flanny, nem fogod elhinni, mi történt! – rugaszkodott el a széktől, nagy lendületében majdnem elvesztette az egyensúlyát, mert hirtelen megtorpant, amikor észrevette, hogy MaryAnn is a szobában van. David még idejében elkapta.
- Itt vagyok, ne ordíts! Inkább azt mondd mi történt.
- Mitől vagytok ilyen komorak mind ketten? – meg sem várta a választ, egy levegővel folytatta.
- Na, mindegy. A lényeg az, hogy Fabio most telefonált – David ettől a fél mondattól úgy meg könnyebbült, hogy nagyon sóhajtva az ágyra rogyott, de Kathy olyan izgatott volt, hogy ezt neki fel sem tűnt. Zavartalanul folytatta mondandóját.
- Képzeljétek, megszülettek az unokahúgaim!!! Isabelle Marie Flyer: 2560 g-mal és 46 cm-rel, míg: Katherine Elisabeth Flyer pedig: 2600 g-mal és 45 cm-rel. Hát nem csodálatos?!
- Jól sejtem, hogy a környezetünkben a gyermekáldástól mindenki meghülyült? Vagy csak nekem tűnt úgy, hogy közvetve a bátyádék is rólunk nevezték el a lányaikat.
- Nem csak neked tűnt így, de Fabio bátyus kicsit megbolondította, hogy nem legyen „túlságosan nyilvánvaló”. Bellácska neve olaszos, Lizzyke pedig angolosítva kapta a nevét.
- De legalább nem a mi neveinkkel becézik őket! – sóhajtott fel Mers.
- Nem fér a fejembe, a sógornőd, Annie, hogy nem akadályozta meg ezt a gyerekek, és ellenünk elkövetett ámokfutást. A beszélgetés után Kate gyorsan kitessékelte a társaságot, még renget tenni való várt rá…

22-én reggel gyönyörűen sütött a nap, és ezt Kathy kétségtelenül jó előjelnek tekintette. Derűsen látott neki az utolsó simításoknak. Ügyes eltereléssel, és Daniel beavatásával Mary-t a játszó térre száműzte az összeesküvők csapata. A vendégek fuvarosáról a két Buthler tesó fog gondoskodni, a délutáni helyszín intézését pedig Luca kezébe adta Kathy. A meghívottak egy része csak a Lorába volt hivatalos. Otthon-vagyis Lucas-ék házában- úgynevezett családi „figyelemelterelő” születésnapi ünnepség lesz. Kate legnagyobb örömére pontosan a megbeszélt időben délután 4 órára megérkeztek a vendégek ajándékokkal megpakolva.
- Anya, apa, Dory! – kiáltott fel Kathy szülei és öccse ölelő karjaiba vetődve.
- Szia, kicsim, jó látni, hogy így örülsz nekünk. – hatódott meg Eve mami annyira, mintha évtizedek óta nem látta volna kislányát.
- Jaj, Eve, összemaszatolod a gyereket, és elkenődik a vakolatod. – bosszantott szeretettel feleségét a Flyer apuka.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok! – fordult píromkodva a többiek felé, akik szüleivel együtt érkeztek meg.
- Helló mindenki! Hadd mutassam be a fiúkat, azoknak, akiknek még nem volt szerencséjük találkozni velük – pillantott a háta mögött szorongó Buthler fiúkra. Kate izgatottan, de szakmájának köszönthetően gyorsan és gördülékenyén lebonyolította a formaságokat és bevezette a családot a nappaliba, ami már harci díszben várta MaryAnn betoppanását. Pár perc múlva kifulladva és zihálva vágódott be a bejárati ajtón.
- Mi történt Marcsim?  Üldözött valaki? – termett nyomban előtte barátja aggodalmas képpel álcázva derültségét. Miközben a nappaliban mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy megérkezzen az ünnepelt.
- Dehogy, csak Daniel sietetett, mert azt mondta feltétlenül itthon kell lennünk 5 órára. Evvel nem is lenne baj, ha nem 5 perccel ezelőtt jelenti be. A parktól idáig rohantunk. Illetve ő futott, engem pedig a kezemnél fogva ráncigált maga után. – panaszkodott kifulladva az ajtófélfába kapaszkodva a lány.
- És most meg hova tűnt az a kis ördögfióka! – nevetett rosszallóan körbe pillantva Mary. Ezt már Christopher sem állhatta meg kuncogás nélkül.
- Gyere én gyönyörű futóbajnokom. – fogta kézen kedvesét és a nappali felé vezette.
Belépve Mary szája is majdnem tátva maradt, amikor meglátta az egybegyűlteket a szoba közepére állított kis asztalka körül.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Kiáltott egyszerre: Kristin, Robert, Lucas, Olive, Elmer,- Eve Flyer, Dorian, David, Daniel, Christopher és Mary szülei és szeretett nagymamája.
- A paragrafusok és a jogalkotás szentségére! Ilyen nincs! Ez ám a meglepetés! Hogy kerültök ide? – hüledezett többször is hitetlenkedve végighordva tekintetét az összegyűlt társaságon az ünnepelt. Gyorsan üdvözölt mindenkit és megköszönte, hogy eljöttek.
- Ajándékozás! – kiáltott fel izgatottan Kate.
- Igyekeznünk kell, ha 7-re a Lorában akarunk lenni. – súgta oda neki Lucas.
- Majd előre kéne menned, én itthon tartom a frontot. – adta ki az utasítást.
MaryAnn-t leültették középre és kezdetét vette az ajándékozás első hulláma. Daniel egy gyönyörű rajzzal lepte meg jövendőbeli nagynénjét. Dorian-től a „Vizet az elefántnak” c. film duplalemezes dedikált dvd-jét kapta, valamint a Breaking Dawn Los-Angeles-i premierjére szóló 2 db jegyet Kristinéktől. Davidtől pedig egy zenei válogatás cd-t, amelyen kedvenc számai szerepelnek.
- Tudom, nem az én születésnapom van, de ez akkor sem igazságos. Én vagyok itt a nagyobb vámpír fan. – duzzogott a VIP jegyek átadása után a sarokban Kathy.
- Nyugi, nagylány! Téged sem felejtettünk el. Bemutatom neked, nektek Shanon és Leonard Fallen-t, valamint Sharlotte Rosenberg-et, Brian Corbett-et és a két Fallen lurkót: a 6 éves, Jordan-t és a fiúnkkal egyidős Mike-ot . – invitálta a helyiségbe az előtérben várakozó disz vendégeket Rob.
- Üdvözlöm Önöket! Leonard azt hiszem mi már találkoztunk. – nyújtott kezet barátságosan Kate a neves filmstúdió elnökének.
- Minek köszönhetjük ezt váratlan látogatást?
- Hoztunk egy kis meglepetést. Illetve kettőt. – lobogtatta meg a másik két jegyet és a 4 névre szóló after party beléptető kártyát. Mindegyiken óriási BD embléma díszelgett.
- Júhé! Rob ezt hogy bírtad elintézni? – ugrott az említett nyakába az ünnepelt és hű barátnője szinte egyszerre. Nagy nevetés és taps kísérte kirohanásukat.
- Köszönjük! Robert, azt hiszem, te egy varázsló vagy. – vette magához a szót Mary.
- Lányok, senkit nem akarok megzavarni, de a férjemet fojtogatjátok ölelés címszó alatt. – köszörülte meg a torkát mosolyogva Kristin. Rob megkönnyebbülve sóhajtott fel, amikor a lányok szabadon engedték, és végre levegőhöz jutott.
- A második ajándék azt hiszem, mi magunk vagyunk. – mutatott magára és barátjára a Sharlotte-ként bemutatott lány.
- Ezt hogy értsük? – vágott értetlen képpel közbe Lucas.
- Úgy, hogy a délután és este folyamán mi fogunk gondoskodni a 6 gyerkőcről. Mielőtt bárki megijedne, van benne gyakorlatunk. A nővéremék fiai néha több tucaton is túltesznek. Ezen felül Brian végzett gyermekgondozó.
- Ez nagyszerű! – lelkesedett Kate és még egy néma köszönömöt is küldött Kristin és férje felé, hogy erre is gondoltak.
- Akkor mi most fel is vinnénk Mike-ot, és ott is maradnánk a 3 kicsivel.
- Köszönjük szépen, Wendy majd felkísér benneteket. – válaszolta hálásan Luke, aztán Sharlotte és Brian el is hagyták a nappalit a férfi karján a kis Micheal-lel.
- Különben az én ajándékomat még nem is láttad, úgyhogy most én jövök! – bújtatott elő az asztal mögé rejtett kiskosárból egy enni való kölyökdalmatát Chris.
- Te jó ég, egy kis kutya! – csillant fel boldogan Mary szeme a kutyus láttán.
- Honnan tudtad, hogy erre vágytam kiskorom óta? – szegezte barátjának a kérdést karjába véve csöpp foltos jószágot.
- Vannak forrásaim. – kacsintott Lucas felé bajtársiasan Chris.
- Mi lesz a neve? – termett hirtelen Mary mellett az izgatott Daniel, Dorian, és még kicsit féléken pár lépés távolságban Jason is. MaryAnn leült az ebbel az ölében a kanapéra, hogy a fiúkák is megcsodálhassák új házi kedvencét.
- Én Lucky-ra gondoltam. Mit szóltok? – nézett érdeklődve a gyerekekre.
- Nekem a Pöttyi jobban tetszene, de a Lucky se rossz. – mondta gondterhelt arccal Dany, mire mindenkinek nevetnie kellett.
- Nekem is Dan ajánlata a szimpatikusabb.  – jött közelebb Katie is, és szeretetteljesen végigsimított Daniel szőke fürtjein, amikor mellé ért. A kissrác azonnal belekapaszkodott és mind két kicsi kezével átölelte pótmamája lábát.
- Kate, te is tudod, hogy nem marad örökre ilyen pici. – kezdte fejcsóválva jobb belátásra bírni barátnőjét az újdonsült gazdi miközben Kate karjába vette Daniel-t.
- Nem is a mérete miatt javasoltam a Pötty nevet, hanem a pöttyei miatt. …

Ezek után kicsit felgyorsultak az események. A Flyer és Radens szülők átadták Fabio levelét, amelyben elmeséli Flanny-nek, hogy az Ocean Drive-on lévő lakás emeleti lakrészének teljes felújítását vállalja a tulajdonos igényei szerint. Ehhez a két család minden támogatást megad, Mary-nek csak meg kell álmodnia, milyen birodalmat szeretne. Nem volt nagy meglepetés az ajándék, mert júliusban Kathy is ezt kapta a szüleitől és bátyjától születésnapjára. Így most már van egy csinos kis dolgozószobája is a földszinten, hálója mellett. Mary legnagyobb meglepetésére Lucastól és Olive-tól csak egy méregdrága praliné csomagot kapott ugyanúgy, mint húga. Nem volt nagyravágyó, de a bátyjától kicsit több fantáziát várt volna.
- Most pedig gyere velem, drága barátosnőm, mert az én ajándékomat csak odafönt nézheted meg, és természetesen fel is kell próbálnod. Nem érünk rá! 7-kor jelenésünk van. Igyekezz! – húzta maga után Mary-t az emelet felé karjánál fogva Kate. MaryAnn magában furcsának találta, hogy még torta sem volt. Pedig ez a kelléket kimaradhatatlannak tartotta Kathy születésnapi repertoárjából. …

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Ez méreteit tekintve nem is egy szoknya, hanem egy top! – csóválta a fejét méltatlankodva Mary a ruhazsákból előszedett ruha láttán. Kathy már ekkor egy szinte ugyanolyan ruhakölteményben parádézott.
- Nézd csak meg, rajtam is milyen pompásan áll. – mutatott végig elégedetten végig magán a barátnő.
- Kettőnk közül te voltál a gimis szépségkirálynő, nem én. Ezt ugye nem felejtetted el.
- Dehogy felejtettem. Otthon még mindig meg van a koronám. De te is emlékezhetsz rá, hogy ki lett a bálkirály abban az évben. Malcolm Wilkes! Mert az apja hatalmas összeggel támogatta az iskolát. Fú! – borzongott meg az emlék hatására Kate.
- Borzalmas volt, hogy egész este vele kellett táncolnom. És még a ruhámat is majdnem tönkretette, amikor leöntötte punccsal.
- Igaz, de azt hiszem egy hangyányit eltértünk az eredeti problémától. Ami pedig az, hogy én ezt a ruhát NEM-VESZEM-FEL!
- Váó! Azt mondtad, hogy hangyányit. Ma csak olyan szavakat használsz, amiket azt hiszem a középiskola óta nem hallottam tőled. – álmélkodott Kate.
- Ha lehet, nem vitatkozz velem többet a ruha miatt. Akinek ilyen lábai vannak azt érdemes néha mutogatni. Különben is születésnapi ajándék.
- De… - próbált ellenkezni erőtlenül Mary.
- Semmi de! Minden lány ilyen ruciban lesz a Lorában. Úgyhogy igyekezz! Öltözz! Már így is el vagyunk késve!
- És a fiúk? Farmerban és pólóban jönnek? Mert akkor nekünk sem kellene ennyire elragadtatni magunkat. – beszélt, de lemondó sóhaj kíséretében már a harisnyáját húzta magára.
- Nyugi, drága Flanny! A fiúknak is rendeltem ruhát. Ma mindenki tündökölni fog. Elvégre az életben csak egyszer vagy 25 éves. Nem?
- Na, jó, legyen. De akkor sem értek veled egyet. Ha ez én születésnapomat ünnepeljük, miért nem lehet olyan, amilyet én szeretnék? – tette fel a kétségbeesetten költőinek szánt kérdését már a kék ünnepi ruhában a tükör előtt állva MaryAnn.
- Csak azért, mert én vagyok a buli szervezője.
- Remek.
- Nocsak! Nézz meg megad. El vagyok ragadtatva! És bármit is mondasz semmivel sem rövidebb, mint a hőn szeretett kűr ruháid. – tekintette lezártnak a beszélgetést Kate. Majd sminkelés, és az utolsó simítások után egymás mellett indultak el lefelé az emeletről.
A vendégsereg a lépcső aljában várakozott, már kiegészülve pár új vendéggel. Mindenki kék öltözékben volt. Még a gyerekek is.
Elismerő fütty köszöntötte a lányokat az utolsó fokról lelépve.
- Cicám, ti aztán kitettetek magatokért. – bókolt Dave.
- Akkor tetszett a ruhád kedvesem, amikor még csak abban a fóliában láttam, de azt kell, mondjam, le vagyok nyűgözve. – folytatta a sort barátnőjét átkarolva magához húzva Christopher.
- Te már láttad ezt a ruhát? – kérdezte elképedve Mary, megfeledkezve a többi jelenlévőről.
- Ez csak természetes, valakinek el kellett hoznia ezeket a ruhakölteményeket a szalonból. – adott választ Katie.

- Szia, Mary, isten éltessen! – lépett ki a tömegből Emily és Eric, MaryAnn két Happy Dreams-es asszisztense és átnyújtották a lila színben pompázó új laptopot, hozzá tartozó lila táskával.
- Minden adatot, programot rátettem, amire a munka és magánélet során szükséged lehet. – vette magához a szót Eric.
- Ez, ez… Ez egyszerűen fantasztikus! Köszönöm szépen! És azt is, hogy eljöttetek.  Az asszisztensek visszaálltak az ünneplők közé, majd másik régi ismerős lépett előre jóképű kísérője társaságában.
- Nicky!!! Isten hozott! – ölelte meg lelkesen Mary régi kedves barátnőjét, aki annak idején Kathy munkatársa volt a Lorában.
- Engedjétek meg, hogy bemutassam a Happy Dreams leányvállalat, a Sweet Moments vezetőjét, Nicole White-ot.
- Most már Nicole Phillips. –szúrta közbe mosolyogva a bemutatott.
- Szóval az én mindig fiús barátnőm feltűnően bájos és nőies lett, és még férjhez is ment?
- Akkor valószínűleg te vagy Rhys. A méltán szerencsés férj.
- Igen, örvendek, hogy végre személyesen is találkozunk. Üdvözlök mindenkit, Rhys Steven Phillips vagyok.  – mutatkozott be a Nicole férje.
-A mi ajándékunk egy újabb fontos és nagyszabású megbízatás, egy fergeteges Halloween buli megszervezésének szerződése.
Lázas ölelések és kézfogások következtek, majd a kis társaság, ami 26 főből állt, gyalog tette meg a párszáz méteres utat a parti helyszínéig.
A bejáratnál Scott és Hannah köszöntötte őket.
- Szeretném átnyújtani képletesen a bátyád és Olivia ajándékát. – nyújtotta a hely kulcsait Mary felé Scott, a Lora tulajdonosa.
- Ma este a Lora a tiéd, és barátaidé!
- Greg! Nagyon köszönöm! Ti képesek voltatok kibérelni nekem a kedvenc gimis és egyetemi törzshelyemet. Köszönöm! – borult könnyezve bátyja vállára Mary.
- És Kris-szel mi lesz? Ugye róla sem felejtkeztetek el, hiszen ez az ő születésnapja is. – esett kétségbe hirtelen.
- Nem gondolod rólam, hogy ez a fontos tényt figyelmen kívül hagytam. De ne fecséreljük tovább a szót, irány befelé. Indulhat a buli! – csapta össze a kezét Kathy a megbeszélt jelnek megfelelően és a belső teremben megszólalt az S Club 7 előadásában a „Never had a dream come true” című saját számuk, ami MaryAnn nagy kedvence. Beljebb érve Mary tágra nyitott szemmel ámult el azon, hogy az együttes valójában ott van a színpadon teljes létszámban.
- Ez az én ajándékom! – vette magához a szót Dave.
- De hiszen tőled már kaptam ajándékot.
- Te komolyan elhitted, hogy egy sajátkészítésű cd-vel kibököm a szemedet. – nevetett az ajándékozó és megölelgette megszeppent sógornőjét.

Minden olajozottan ment tovább. Az együttes csak nem egy órás műsora, amiben szinte minden ismert és közkedvelt slágerüket előadták, helyet kaptak régi nagy klasszikusok, és mai kedvencek is, természetesen S Club 7 –esítve. Ezt követően Kathy lépett a mikrofonhoz. Mindenkit arra kért, hogy foglaljanak helyet, majd lesötétítették a termet és kezdetét vette a vetítés. A képek Mary születésétől kezdve napjainkig felölelték az élete fontosabb eseményeit. Kat minden képhez vicces szövegeket fűzött, amit mindenki kitörő lelkesedéssel fogadott. Az ünnepelt is csak akkor nézett rosszallóan, amikor előkerültek jól elrejtett általános iskolai képei ahol még fogszabályzós volt. Következett a torta. Természetesen Mary és Kristin kapott külön, és együtt is ünnepi édességet. Mind a három felért egy-egy cukrászati remekművel. Amikor ez véget ért az S Club 7 adott még egy kis ráadást, majd minden marasztalás ellenére elköszöntek barátjuktól, Davidtől és a többiektől, majd távoztak. Így a karaoke-ról és a hajnalig tartó táncmulatságról lemaradtak. A buli hangulata óriásira sikeredett. Szinte mindenki táncolt mindenkivel, és az ünnepelteket a társaság férfitagjai különleges figyelemben részesítették. Még a gyerekek is felszabadultan töltötték az estét. Amikor a 3 kicsi elálmosodott egy szomszédos hangszigetelt helyiségben helyezték el őket. Majd Dany, Jason, végül később Dorian is csatlakozott az álomszuszékokhoz.

A hazafelé úton csak felületes társalgás folyt.
- Hulla fáradt vagyok, de mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek, főleg neked, Fly! – hálálkodott hazafelé álmatag hangon Mers.
- Ez csak természetes, te vagy a legjobb barátnőm, vagy mi fene. – felelt hasonló hanghordozással Kate.
- Csak egyet nem értek. Ne érts, félre örülök, de… Azt hittem még mindig lila „korszakodat” éled – rajzolt a levegőbe mind a két kezével macskakörmöket – erre ma minden kék színben pompázott.
- Csak azért úszhattad meg a lila áradatot, mert minden lila dekorációt és buli kelléket elhappoltak az orrom elől valami puccos esküvőre.
- Úgy beszélsz, mintha mi nem ilyen „puccos” esküvők szervezésével foglalkoznánk. – nevetett fel kótyagosan Mary.
- Jó mi is ezt csináljuk, de ez akkor is dühítő! – mérgelődött Kate.
- Ne idegesítsd magad. Minden úgy volt tökéletes, ahogy volt. – fejezte be a beszélgetést félig már Chris vállán aludva Mary, amikor beértek a házba és mindenki megcélozta a saját hálószobáját.
Mary feje lefekvéskor még egy kicsit kavargott az elfogyasztott italoktól, és egyszerre nem sikerült elaludnia. Egymást kergették agyában a gondolatok, de legjobban az foglalkoztatta, hogy Alison vajon hol volt egész nap, és miért nem jelent meg a buliban. Lehet, hogy Kathy meg sem hívta? Ezen ráérek felébredés után kideríteni. –gondolta még, majd Christopher mellkasára hajtva a fejét mély álomba merült…
Valamikor reggel 6 körül került ágyba a társaság.

Amikor a többiek álomkóros ábrázattal dél körül elözönlötték a konyhát és az étkezőt Kathy már javában készítette számukra a kímélő „reggelit”.
- Épp ésszel nem tudom felfogni, hogy a tegnapi fergeteges éjszaka után te hogy lehetsz ilyen szégyentelenül friss és üde. – rogyott le erőtlenül a közelébe kerülő első székre Mary.
- Telepedjetek le, és megkapjátok a saját készítésű Macskajaj Koktélomat, és a reggeli is csak rátok vár. – nézett végig elégedetten a viharvert társaságon Kate.
- Kedves, Kátya, ugye nem akarom tudni, mi van abban a híres koktélban? – vélekedett mosolyogva Chris.
- Nekem is ez a véleményem, kedves Tophy! – nevetett sógora felé felszabadultan a megszólított. Nem sokára a többiek is csatlakoztak. Ekkor lépett az étkezőbe a 3 fiatalember, Dany, Jordan és Dorian. Hatalmas egyetértésben vidáman beszélgetve az új videojátékról. Mindenki felszabadultan, vidáman töltötte a nap hátralévő részét.
Főhőseink nem is sejtették milyen nehézségekkel kell szembenézniük másnap, amikor látogatást tesznek Londonban. … 

Kathy ajándéka Mary-nek

Mary asszisztensei: Emily és Eric

Kathy buli ruhája

Mary buli ruhája

Shanon&Leonard Fallen

Nicole

Sharlotte Rosenberg

9. fejezet

Keresztelő

A keresztelő nagy eseményére a lányok Cambridge-be utazásának hétvégéjén, szombaton került sor. Kathy a szervezésnél próbálta figyelembe venni Alison minden szeszélyét, de közben arra is volt gondja, hogy végül is ennek a napnak Gillian Mary Radensről kell szólnia, és nem az anyjáról.
A ház udvarát gyönyörűen feldíszítették. A Happy Dreams-es asszisztensek gondoskodtak az angliai munkatársakról, akik már csütörtök-pénteken is Mary és Kate rendelkezésére álltak. A kisebb-nagyobb zökkenők, és Alison állandó akadékoskodása ellenére szombat délelőtt majdnem teljesen készen állt minden.
- Sziasztok, lányok! Látom remek munkát végeztetek. – nézett körbe a kertben Lucas.
- Ez csak természetes.
- Profik vagyunk! –válaszoltak a lányok egymás után, elégedetten.
- Féltem, hogy Ali valami giccsparádét csinál a lányom keresztelőjéből.
- Nagyszabású lesz, de semmiképpen sem giccses. – nyugtatta meg Mary a bátyját.
- Jut eszembe a lovagjaitokat hol hagytátok?
- Látod ott a medencénél azokat a nagydarab fickókat öltönyben? Na, ők azok! Már szolgálatban vannak.
- De ők vendégek, és a ti kísérőitek, ugye nem akarjátok őket az egész ünnepség alatt dolgoztatni?
- Dehogy, mire a vendégek megérkeznek addigra ők is visszafejlődnek biztonsági főnökből közönséges halandókká. De most még jól jön, hogy segítenek. – válaszolta a fiúk felé csábosan integetve Kathy.

Lucas nem sokáig tartotta fel a lányokat, újra belevetették magukat a munkába, és legközelebb délután 3-kor találkoztak a ház urával, amikor indulni kellett a kiskápolnába. „Szent Patrik” templomába át kellett autózniuk. Az út körülbelül fél órás lehetett, és a szertartás 16:00-kor kezdődött. Mary nagyon elégedett volt, hogy minden simán ment. Egy ideig. Amikor a kis Gilly-t a keresztvíz alá kellett tartani Kathy hirtelen felszívódott. Nem lehetett mit tenni a lehető leggyorsabban meg kellett oldani a helyzetet. A pap válaszért Lucashoz fordult, és ő döntött.
- Kérlek Olive, megtennéd, hogy te veszed át Fly helyét? – fordult a megszeppent lányhoz kérlelően.
- De… De én.
- Semmi, de! Mivel a kedves Flyer kisasszony felszívódott, te leszel a gyerek keresztanyja és kész! – adta ki a parancsot pulykavörös fejjel Alison.
- Ha így szeretnék, asszonyom, akkor boldogan vállalom ezt a nemes feladatot. – mosolygott önfeledten, meghatódva Luke felé Olivia. Közben Kate elégedetten figyelte az eseményeket egy oszlop mögül. Működött a terve. Azt azonban már most tudta, hogy ilyen könnyen nem fogja megúszni ezt az attrakciót. Számíthat egy alapos fejmosásra Marytől, és lehet, hogy még Lucastól is.
Maryvel legközelebb a fogadás előtt találkozott, már a Radens házban.
- Hova a fenébe tűntél el a keresztelőről? Nem igaz, hogy egyszer nem tudsz megülni a fenekeden! Alison teljesen ki volt akadva! Azt hittük menten felrobban. Csoda, hogy nem fújta le az egészet! – méltatlankodott Mary.
- Ha előre elmesélem, mit tervezek, hagytad volna?
- Valószínűleg nem! De nem is értem, hogy jutott egyáltalán eszedbe.
- Azt te sem tagadhatod, hogy jól sült el a dolog.
- Most szerencséd volt! De lehetett volna rosszabb is!
- De nem lett! –tekintette lezárnak a szóváltást Kathy és sietve faképnél hagyta barátnőjét, hogy a fogadással foglalkozzon. Útja közben összefutott Lucasszal.
- Hogy én minek vitatkozom vele mindig. Semmi értelme! – fortyogott félhangosan Mary Kate távozása után.
- Marcsy, mi a baj? – szólította meg háta mögé érve Christopher, gyengéden megérintve a vállát. Mers, ijedtében, majdnem hangosan felsikoltott.
- Jesszus! Ne ólálkodj! A szívbajt hoztad rám! – tette kezét a szívére levegőt kapkodva.
- Ne haragudj! Csak láttam, hogy összekaptatok Kath-tel, és gondoltam megkérdezem mi a baj.
- Csak a szokásos. Állandóan megy a saját feje után és nem gondol a következményekre.
- Ne húzd fel magad! Nem áll jól, ha durci vagy. – simogatta meg barátnőjét gyengéden.
- Oké! Akkor menjünk és vessük bele magunkat a forgatagba! – kezdte húzni MaryAnn a vendégek csoportja felé Christ tettetett könnyedséggel…
Viszonylag hamar megtelt az udvar emberekkel. A házigazdák lefutották a kötelező tiszteletköröket, megvoltak a köszöntők, sor került az ajándékátadásra. Már csak a meglepetés produkció volt hátra.
- Ms. Flyer lenne szíves velem fáradni?! – loholt a lány mellé izgatottan egyik hostess, aki a fellépőkért volt felelős.
- Mi a probléma? Úgy tudom Mary, vagyis Ms. Radens, már korábban intézkedett.
- Igen, kisasszony, de Önre van szükségünk!
- Flanny, mi a fene folyik itt? Azt hiszem, ha két percen belül nem kezdődik el a műsor, Alison agyvérzést kap! Megjegyzem, én nem nagyon bánnám. – fordult barátnője felé értetlenül Kathy belépve a színpad mögötti kis öltözőbe.
- Fly, ülj le és figyelj rám!
- Rendben, de mondd már mi a baj?
- A probléma az, hogy a táncosnő, aki Scottyval táncolt volna lesérült, amikor próbáltak, és neked kéne beugranod helyette.
- Miiii??? Na, azt már nem! Sok mindent megteszek az üzletért, de ez már tényleg nem tartozik a munkakörömbe.
- Fly, kérlek! Csak te mentheted meg a produkciót! – könyörgött most már Scott is.
- Scotty, te is nagyon jól tudod, mindannyian tudjátok, hogy évek óta nem táncoltam. Mi több, nincs cipőm, ruhám. A régi ruhámba pedig aligha férnék bele. – gyengült meg Kathy ellenállása. Régen táncolt már közönség előtt.
- Semmi baj a ruhával, épp a te méreted.
- Nem lehet ekkora mázlid! – nézett hitetlenkedve barátnőjére Kate.
- Akkor tényleg segítesz nekünk? – csillant fel a remény a táncpartner szemében.
- Van más választásom?
- Nem! – mosolygott MaryAnn.
- Akkor hol az a ruha? És mit táncolunk?
- A szám címe: Latin fantázia! Táncsorrend, pedig a következő: cha-cha-cha, szamba, rumba, paso doble, lambada, jive, és a végén újra cha-cha-cha.  – válaszolta egy szőke lány Scott mellett.
- Engedjétek meg, hogy bemutassam a feleségemet: Hannah-t, már láthattátok őt a „Lora”-ban. Most ő ott az üzletvezető. – ragadta a szót magához Kate egykori partnere.
- Hannah Diamond Stevens vagyok, örülök, hogy végre megismerhetlek benneteket. – mosolygott kedvesen a lányok felé.
- Szia, azt hiszem, te már ismersz minket. Én vagyok Fly, vagyis Kate, és ő itt Mary. Meg kell jegyeznem, nem valami egyszerű táncegyveleget állítottatok össze, elismerés érte…

- Na, beleegyezett? Vagy nekem is rá kell, segítem a meggyőzésre? – érdeklődött izgatottan a fejleményekről Lucas, húga mellé érve.
- Nagyon remekek ezek a lányok! Az egyik korizik, a másik táncol. Azt hiszem, nagy mákunk van velük. – elmélkedett Christopher bátyja vállát veregetve.
- Nem is tudom, hogy felérünk-e hozzájuk. – vigyorgott fátyolos tekintettel barátnőjét csodálva Dave.
- Apa, papi! Nagyon szép Katie ebben a ruhában. Igaz? – érdeklődött a gyermeki csodálattal az arcán Daniel.
- Valóban lélegzetelállító! – kapta ölbe fiát, még mindig réveteg tekintettel.
- De, ha az a fickó leejti egyik ilyen akrobatikus emelésben. Istenre esküszöm, hogy eltöröm a kezeit! – kelt ki magából.
- Nyugi, bratyó, még a végén agyvérzést kapsz. Valami azt súgja ezzel a krapekkal kapcsolatban, hogy nagyon óvja a te Kathydet. – ettől a kijelentéstől azonban David semmivel sem érezte magát jobban. A produkció végéig szinte görcsösen nézte a színpadon zajló eseményeket.
A zene lassan lehalkult, majd elhalt. Döbbent csend fogadta a meghajló táncospárt aztán váratlanul Olivia a tömeg mélyéről hangosan tapsolni kezdett. Felocsúdva mindenki követte a példáját. Kate és Scott levonulását az alkalmi színpadról hatalmas vastaps kísérte. Marc Anthony: „I Need to know” című dalára visszamentek ráadást adni. Ezt a számot már nem táncolták végig, hanem felkérték a vidám társaságot a bekapcsolódásra, mindenki örömmel fogadta az invitálást. Dave is kapott az alkalmon és lekérte barátnőjét partnerétől. Christopher sem tétlenkedett és sietősen táncra perdítette barátnőjét a parketten. Jól és összehangoltan mozogtak a latin ritmusokra. Mary tánctudása még a jégtáncból eredt, akkoriban Kate sokat segített neki a táncos részek elsajátításában. Chris pedig még emlékezett a kötelező lépésekre a középiskolai tánciskolai tanulmányaiból…

- Kicsim, egyszerűen fantasztikus voltál! – tettek határozott cha-cha-cha lépéseket együtt Kathy és Dave, majd a dal végén David megforgatta kedvesét, majd a hátát hátradöntve csókkal is tudtára adta csodálatát.
- Apa, én is! – követelőzött apja lábába kapaszkodva lábujjhegyen Dany.
- Na, na, kisöreg, azzal várjunk még pár évet! – paskolta meg a kisfiú fejét mosolyogva a nagybátyja.
- Oké, akkor megyek játszani Gilly babával!
- Szia, Kathy! Szeretlek! – suttogta olyan hangosan, hogy a közelben állók mind hallhatták.
- Én is szeretlek! – puszilta meg mosolyogva a szőke fejecskét Kate, majd a fenekét megpaskolva indította útnak. A következő dal, gyors műfaji váltással egy keringő volt. Seal: „Kiss from a rose” című műve. Lucas is kötelezően megtáncoltatta feleségét, majd Olive-ot, Kathy-t, végül természetesen a húgát sem hagyta ki a sorból.
- Bocsássatok meg fiúk, de most pár percre magatokra hagylak benneteket. Meg kell szabadulnom ettől a ruhától. – Mutatott végig magán fáradt kézmozdulattal és távozott az este megmentője, Kate sietős léptekkel az öltöző felé. Az este eddig meglehetősen kellemesen telt. A zenekar széles repertoárral rendelkezett a mai és klasszikus számokból, a kikötés csak annyi volt számukra, hogy táncolható dalok legyenek. Ezt maradéktalanul teljesítették is…

Amikor Kate már átöltözve újra kilépett az öltözőként kialakított helyiségből veszekedés hangjaira lett figyelmes. Közelebb érve már a szavakat is ki tudta venni a zene hangos alapzaja ellenére. Róla volt szó, vagyis arról, hogy fellépett a lesérült táncosnő helyett.
- Van bőr a képén itt riszálni magát üzletasszony létére a befolyásos vendégeink előtt. Ti meg még bátorítjátok is. Végül még örülhetek is, hogy nem egy ilyen nőcske lett a lányom keresztanyja. – harsogott Alison hangja. Kathy 2 perccel ezelőtt még földöntúli boldogságot érzett, hogy újra átélhette a tánc felemelő érzését, és olyanok között lehet szeretett városában, Cambridge-ben, akik feltétel nélkül szeretik. Nekik semmit nem kell bizonyítania. De most teljesen összetört. A mindig lázadó Kate Eve Flyer, most nem tudott szembe szállni a támadásokkal. Szemébe könnyek gyűltek, és rohanni kezdett a kijárat felé. Futás közben elhaladt a vidáman viháncoló Dan és Olive mellett. De nem tudott törődni velük, úgy érezte magát, mint a gimnáziumban, amikor megalázták.
- Kathy!!! –kiáltott utána kétségbeesve Daniel. Nem akarta, hogy bárki is így lássa, még gyorsabban szedte a lábait, nagy igyekezetében még méretre készített egyedi magas sarkú cipőit is elhagyta. Hallotta, hogy valaki, valakik utána futnak, de nem érdekelte. Csak azzal törődött, hogy minél előbb eltűnjön innen. Az újra feléledt szorongása előli nagy sietségben nem nézett körül, amikor kilépett az utcára a parkoló autók közül, egy éppen arra haladó autó elé lépett.
- Vigyázz!!! – kiáltotta rémülettől eltorzult hanggal szinte egyszerre MaryAnn és David.
 2 másodpercen és Chris gyorsaságán múlott, hogy elkerülték a tragédiát, még időben megragadta a lányt, és lerántotta a földre. Kathy zokogva borult a férfi vállára. Még mindig zokogott, amikor másik két erős kar emelte fel a földről és gyengéd csitító szavakat súgva a fülébe a ház felé indult vele.
- Nem akarom, hogy Kathy sírjon. Apa ugye segít rajta, biztos fáj valamije, azért sírt. – szipogott értetlenül Dany. Mary a karjába vette a fiúcskát és nyugtatólag hátát simogatva indult meg vele az hátsó udvaron lévő mini játszótér felé.
- Kathy csak nagyon elfáradt…  biztosan. Minden rendben lesz! – nyugtatta.
- Legalábbis nagyon remélem. – suttogta és visszanézett a válla felett az éppen házba lépő Davidre és a karjában még mindig összetört barátnőjére.
A lakásban Alison állta az útjukat.
- Mi ez a melodráma már megint? Ez a nő nem érzi jól magát, ha nem lehet a középpontban! – akadékoskodott.
- Most már elég legyen Alison! Ha még egy rossz szót szólsz Kathy-re, akkor megkeserülöd. – fenyegette feleségét elsötétedett vészjósló tekintettel Lucas.
Ali-nek nem volt ideje reagálni, mert hirtelen Olivie jelent meg Luke mellett és magához vette a szót.
- Dave, gyere utánam, megmutatom hova viheted Kathy-t egy kicsit pihenni, és már értesítettem az orvost. Pár perc és itt lesz.
- Luca, ha megkérlek, majd kísérd Dr. Romanov-ot a földszinti nagy vendégszobába.
- Hogy merészeli… - hápogott Alison.
- Csend legyen! Ha lehet, ma már ne kerülj a szemem elé, ha jót akarsz. – acsarkodott a Radens férj, majd távozott a vendégszoba felé. Félúton sem járt, amikor csengettek. Kicsit elkeseredett, hogy az orvos megérkezése előtt nem láthatta Fly-t, akinek keserves sírása több méteres távolságból, és csukott ajtókon át is a fülében csengett. Sietve ajtót nyitott.
A doktor hosszas vizsgálás után megállapította, hogy Kate nagyon ki van merülve, és valami elfojtott lelki probléma miatt, ami most valamilyen inger hatására előtört, és ettől egy enyhébb lefolyású idegösszeroppanást kapott. Erős nyugtatót adott be neki és azt tanácsolta, hagyják pihenni, ha kialudta magát jobban lesz. De kímélni kell az idegeit, nem zaklathatja fel magát. És mihelyt hazatértek az Államokba fel kell keresnie egy jó pszichológust, ő dönt majd a további kezelésről.

Kate több mint 3 órát aludt egyhuzamban, amikor felébredt feje nagyon tompa volt a nyugtatótól, így pár perc múlva ismét elaludt újabb 2 órára. David végig mellette maradt, őrizte az álmát. Néha motyogott valamit egy Sarah nevű kislányról, de ennél többet Dave nem tudott meg. Elhatározta, hogy, ha majd Kathy jobban lesz, kideríti ki az a Sarah.
Legközelebbi Lucasszal való találkozásakor, amikor valami harapnivalóért indult a konyhába Kath-nek, meg is említette a különös álmokat.
- Szerinted ki lehet az a „pici Sarah” akit egyfolytában szorongva emlegetett álmában? – felelet percekig nem érkezett, de Luke arckifejezéséből Davidnek nem volt kétsége afelől, hogy tudja a választ.
- Ez egy nagyon fájdalmas történet, és jobb lesz, ha majd Fly meséli el neked, ha elérkezettnek látja rá az időt. – kerülte meg az egyenes választ Luca. Ő most már értette mitől készült ki ennyire szegény „kicsi Fly”. Sarah Johnson most lenne 2 éves, ha megszülethetett volna. Most is ökölbe szorult a keze, ha csak rágondolt Kathy mennyit szenvedett kislánya elvesztése, és táncos karrierje kudarcba fulladása miatt. Ezek szorosan egymásból következtek és mindkettőnek egy és ugyanaz a személy volt az okozója: Thomas Johnson. Fájt az érzés, hogy annak a gyereknek akár ő is lehetett volna az apja, ha Tom nem kerül a képbe. Talán már házasok lennének. De nem így történt, és most már mind a ketten mást szeretnek. Remélhetőleg a lányok most már megtalálják az igazi boldogságot a Buthler testvérek mellett…

8.fejezet

Egy jégtáncos története

MaryAnn visszaemlékezése
Újra 2002-ben:

2002. január 13.-a. Már öt hónapja járok, vagyis járunk a Bayfield gimnázium 10. évfolyamába. Kathy-nek már az első évben sikerült nagyjából beilleszkednie, de én valahogy nem vágytam a mindig csacsogó lányok társaságára. Ezért is van az, hogy amíg én itthon bújom a könyveimet, addig Kate a helyi sportcsarnok büféjében tevékenykedik. Neki legalább sikerült találnia egy olyan helyet, ahol suli mellett dolgozhat. Én minden szabadidőmet- persze barátnőm társasága mellett- a könyveimnek szentelem. De ma kivételt teszek, mert most is épp a legjobb barátnőmhöz tartok egy kis délutáni kikapcsolódás gyanánt. Anya is eléggé meg volt lepődve, amikor bejelentettem, hogy majd érkezem. Már ők is megszokták, hogy a kislányuk minden hétvégén otthon ül és tanul. De ma úgy éreztem, hogy el kell mennem a sportcsarnokba. Mintha valami megmagyarázhatatlan dolog történne. Olyan érzésem volt, hogy a mai nap fordulópont lesz az életemben. Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor bekopogtam a bátyám szobájába.

- Gyere be!- szólt ki.

- Szia Greg! Ne haragudj, hogy zavarlak, de lenne egy hatalmas kérésem!

- Már megint a kocsim kéne?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Ami azt illeti eltaláltad!

- Tudod, hogy nem szívesen adom oda az autót! Szerintem még korai, hogy jogsit kaptál! Egyáltalán nem értem, hogy apáék hogy engedhették meg egyáltalán!

- Mert ők megbíznak bennem, veled ellentétben!- mondtam sértődötten.

- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned, csak féltelek! Tudod, hogy te vagy a kedvenc kishúgom!

- Persze, persze! Akkor most megkapom a kulcsokat vagy nem?- kérdeztem nagy kiskutya szemekkel.

- Ne nézz így rám! Ilyenkor sosem tudok neked nemet mondani!- mondta, és már nyújtotta is felém a slusszkulcsot.

- Szeretlek bátyó!

- Tudom, ilyenkor!- mondta még, de ezt válaszra sem méltattam, ezért amilyen gyorsan csak tudtam bepattantam a tesóm kocsijába, és már úton is voltam a sportcsarnok felé.

Mikor odaértem, már az ajtóban lehetett hallani Kate örömteli kacagását. Neki mindig sikerült mindenkit felvidítani, így ha valakinek rossz kedve volt Kathy-re számíthatott. Mikor az említett észrevett már szaladt is felém, ott hagyva az összes éhes vendéget.

- Nem hiszem el! Valóban MaryAnn Radens látom közeledni!- indult felém mosolyogva.

- Nagyon humoros kedvedben vagy mostanában!- mosolyogtam én is vissza.

-  Ne érts félre, örülök, hogy itt vagy, csak egy kicsit megleptél! Nem szoktalak sűrűn itt látni! Na de lássuk csak, mennyi könyvet hoztál magaddal?- kérdezte, és már nyúlt volna a táskám után.

- Lehet, hogy elég meglepő lesz, amit mondani fogok, de képzeld csak, egy könyv sincs nálam!

- Akkor mégis mit cipelsz abban a hatalmas táskában?

- Csak a korcsolyámat, semmi mást! Esküszöm!- emeltem fel a kezem Kate hitetlen arcát látva.

- Akkor nem is miattam vagy itt?- kérdezte sértődött arccal, de tudtam, hogy ez csak álca és legbelül szinte szétveti az öröm, amiért itt vagyok.

- Hogy gondolhatsz ilyet! Természetesen a fő ok az volt, hogy láthassam a legjobb barátnőm!- mondtam azért megnyugtatásként. - De nem tudom mennyire fog örülni a főnököd, ha nem szolgálod ki az éhes vendégeket!

- Hú, basszus, tényleg! Teljesen elfelejtettem!- kapott a fejéhez a barátnőm. - De nehogy már itt ácsorogj! Gyere, csinálok neked egy finom szendvicset!

Már épp indultam volna Kate felé, amikor egy számomra ismerős, de ugyan akkor idegesítő emberi reakcióra lettem figyelmes. Az előttem álló lányok szeme a mögöttem lévő illetőt tüntették ki megtisztelő figyelmükkel, és majdnem kiesett a szemük.

- Hát ezt nem hiszem el!- motyogtam magamban, mert nagyon jól tudtam, hogy ki váltotta ki a lányokból ezt a reakciót. - Te komolyan nem bíztál bennem annyira sem, hogy ne kövess idáig?- fordultam kissé idegesen bátyám felé.

- Ugyan már Randy! Én csak lejöttem egy kicsit szórakozni!- védte meg magát.

- Persze! Ezt mondd annak, aki el is hiszi!- néztem rá durcásan.

- Jajj, húgi! Ne csináld már! Csak aggódtam érted! Tudod, hogy szeretlek! És majd olyan leszek, mintha itt sem lennék!

- Ja, mintha az lehetséges lenne! Nem tudom bátyó, mennyire vagy tisztában vele, de már most lányok tucatja csorgatja a nyálát utánad!- vált cinikussá a hangom.

- Ez nem is igaz!

- Oh, igazán! Na, várj csak! 3…2…1!- számoltam vissza kedvenc testvérem kedvéért, mire egy szőke cicababa tipegett oda hozzánk. – Na, tessék!

- Szia! Te ugye Lucas Radens vagy?! Az én nevem Marcy Cleavers! Nem lenne kedved... - kezdte a lány, de egy ismerős hang félbe szakította.

- Luke! El sem hiszem, hogy itt vagy! Annyira örülök neked!- borult Lucas nyakába az én cserfes barátnőm. - Szia! Kathy vagyok! Te ki vagy?- fordult most a szőke lány felé.

- A nevem Marcy! Te vagy Lucas barátnője?

- Ami azt illeti igen! Ő itt a barátnőm!- húzta magához közelebb bátyám a „barátnőjét”.- És ha most nem haragszol, mi most megyünk!

Szegény lány köpni-nyelni nem tudott, annyira meg volt illetődve. Mi persze tudtuk, hogy ez nem igaz. Bár az tény, hogy Kathy és Luke közel állnak egymáshoz, de csak annyira, mint én és a bátyám. Kate már nagyon régóta a család tagja, így a bátyám szerzett magának még egy kis húgot, akit kiakaszthat.

- Látnod kellett volna magad! Azt az ijedt tekintet! Szinte muszáj volt kisegítenem a bajból, nehogy nekem a végén egy nyáltócsában leld a halálod!- nevetett Kathy, mire nekem is nevetnem kellett, amikor elképzeltem Greg arckifejezését.

- Jól van! Ha már kiszórakoztátok magatokat rajtam, akár ihatnánk is valamit! Randy te mit kérsz?- kérdezte bátyám, de hangja már nagyon messzinek tűnt.

 Az én figyelmemet teljesen más dolog kötötte le. A sportcsarnok aulájában található egy hatalmas jégpálya, amin én is szoktam néha korcsolyázgatni. Régen ugyanis amatőr szinten foglalkoztam a műkorcsolyával. De amit most láttam az lenyűgöző volt. Egyszeriben késztetést éreztem arra, hogy lemenjek, és én is a jégtáncosok között lehessek. Ha csak egy pályán is. Mire ezt kigondoltam már a lábamon is volt a hófehér korcsolya cipőm, és egy szó nélkül indultam el a jégpálya felé. Mikor leértem nem tudtam eldönteni, hogy bemenjek-e a pályára. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni magam azzal, hogy profik között bénázom. De valamilyen láthatatlan erő mégis arra késztetett, hogy elinduljak. Egy nagyjából eldugott sarokban próbáltam észrevétlenül korcsolyázni, de egy idő után teljesen megfeledkeztem magamról, és azt vettem észre, hogy mindenki engem nézett. Mikor erre felfigyeltem azon voltam, hogy minél gyorsabban eltűnjek a helyszínről, de nem voltam elég gyors.

- Elnézést kisasszony!- szólt utánam egy idősebb nő.

- Ne haragudjon, de már várnak!- próbáltam hárítani.

- Csak néhány szót szeretnék beszélni magával!- mondta a nő és láthatóan hajthatatlan volt.

- De csak néhány percem van!

- Rendben! Annyi elég is lesz! Xavier idejönnél egy pillanatra?- fordult egy elég ismerős alak felé. Miután a fiú is felénk fordult már tudtam is, hogy ki ő.

- Áh, szia, Mary! Te hogy, hogy itt vagy?- kérdezte Xavier.

- Ti ismeritek egymást?- nézett a nő is ránk.

- Ami azt illeti, nem mondanám, hogy ez nagy ismeretség lenne!- mondtam Xaviernek címezve.

- Valójában tényleg nem vagyunk ismerősök, de én úgy gondolom, hogy az iskola által egész jól megismertük egymást!- erősített meg ő is.

- Na, mindegy! Most nem ez a lényeg! A lényeg a következő! A nevem Clapp edző, és én vagyok Xavier jégtánc edzője! Azt szeretnénk, ha csatlakozna hozzánk, mint Xavier új partnere!

- Várjunk csak! Te jégtáncos vagy?- fordultam hitetlenkedve az említett felé.

- Igen! Most már lassan 5 éve! De mivel a partnerem tegnap úgy döntött, hogy cserben hagy minket, úgy tűnik, hogy itt véget ér a pályafutásom! Hacsak nem csatlakozol te is hozzánk!- válaszolt Xavier.

- Én nem hiszem, hogy elég jó lennék egy ilyen dologhoz!

- Ne butáskodj már! Lehet, hogy nem vagy profi, de láttam, hogy mit tudsz! Egy kis gyakorlással megfelelő társ leszel a fiú számára!- vált tegeződővé az edzőnő.

- Rendben! Átgondolom! De előtte meg kell beszélnem a családommal!- mondtam, és már indultam volna, amikor Xavier utánam szólt.

- De ha lehet, ne gondolkozz rajta sokat, mert a megyei döntő már a nyakunkon van!

- Jó, persze!- adtam meg a végszót, majd miután levettem a korcsolyámat elindultam a bátyám és Kate felé.

Útközben azonban valamin megakadt a szemem. Egy szőke lány beszélgetett valakivel, nem túl halkan. Mikor megláttam ki az, még a lélegzetem is elakadt. Egyszerűen nem hittem a szememnek. A lány a már legalább két hete nem látott húgomnak mondta a magáét, de valamiért elég furcsa volt az arca, mintha nem tudná miről is van szó. Mikor a lány mögé értem meg is tudtam ennek az okát.

- Nem is tudom, hogy bírod ki a húgodat! Kristin teljesen más, mint te! Mintha két külön világ lennétek!- most már értettem húgom értetlen arckifejezését. A lány azt hitte, hogy én ő vagyok, mivel csupán öt perc különbség van köztem és a húgom között, és más ikrekkel ellentétben, mi semmiben sem különbözünk. Se egy megkülönböztető anyajegy valamelyikünk arcán, sem egy eltérő hajtincs. Még a szemünk színe is megegyezik. Így gyakran előfordul, hogy összetévesztenek minket. De ez már tényleg kezdett elég zavaró lenni, főleg, hogy a lány csak nem akarta abba hagyni a húgom, vagyis ahogy ő hiszi, az én ócsárolásomat.

- Tudod őrültem, amikor kikerült az iskolából! Ott mindig azt gondolta magáról, hogy ő a világ közepe, csak azért mert Lucas Radens kishúga! Nem is értem, hogy lehettek ikrek! Te teljesen ellentéte vagy neki!

- Igazán így gondolod?- szálltam be most én is a vitába, úgymint Kristin.- Talán ha távolabb néznél a plasztikázott orrodnál, akkor észrevennéd, hogy amiket most elmondtál az mind igazak! Csak hogy pontosan rád! Úgy hogy azt hiszem a legjobb lesz, ha egyik túldekorált kezeddel megfogod a másikat, és elhúzod a csíkot!- keltem ki magamból!

- Ja és engedd meg, hogy bemutatkozzam! A nevem Kristin Emilia Radens! - fordult most húgom a lány felé, akinek feltöltött ajkai a padlón koppantak. - És köszi a szép szavakat!

- Te meg mit keresel itt?- fordultam a lánytól Kris felé.

- Ennyire örülsz nekem? Azt hittem legalább egy ölelést kapok! Mit kell megérnem a mai világban!- ironizált most ő.

- Ne érts félre, tényleg örülök neked, csak nem értem mit keresel itt a félév vége előtt?

- Kaptunk egy kis szünetet, és úgy gondoltam, hogy meglátogatom az én imádott nővéremet és a bátyámat!- magyarázott hugicám.

- Annyira hiányoztál!- borultam a nyakába. - Greg-ékkel találkoztál már?

- Még nem volt szerencsém, mert valami szőke liba azt hitte, hogy te vagyok és meggátolt benne!

- Oh, igazán?- kérdeztem vissza, mintha nem lettem volna jelen.

- Igazán! Ja és köszi, hogy megvédtél!- vált komollyá a tekintete.

- Ugyan, mire valók a testvérek! De most elég legyen ebből a drámai pillanatból! Keressük meg Greg-éket!- javasoltam, majd irányba fordítottam húgomat, de amit ekkor láttam még engem is ledöbbentet. A pultnál a bátyám és Kate álltak meglehetősen meghitt szituációban, ami Kristint sem hagyta hidegen.

- Na, nem! Ezt már nem!- mondta, majd kitépte kezét az enyémből és elindult a két turbékoló gerlepár felé. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, így gyorsan utána mentem.

- Ezt most nem mondjátok komolyan?- mordult rá húgunk a párosra. - Mikor akartátok ezt elmondani?

- Nem igazán értem, hogy miről beszélsz!- vált el Luke tekintete Kate-től, és láthatólag tényleg nem fogta fel az egészet. - De várjunk csak, te mit keresel itt? -tette fel ugyanazt a kérdést, amit pár perce én is.

- Ez most lényegtelen! Inkább beszéljünk rólatok!- mutatott a két jó madárra.

- Kristin hidd el, nem történt semmi!- próbáltam hárítani a lehetséges veszekedést.

- Nekem nem egészen úgy tűnt!

- Uram Isten! Te most arról a dologról beszélsz!- kezdett el nevetni Kate, utána pedig Lucas is.

- Most miért nevettek?- értetlenkedett Kristin.

- Nincs köztünk semmi! Ez csak a nyálcsorgató lányok miatt van!- magyarázta az esetet legjobb barátnőm.

- Na, jó most már tényleg nem értek semmit!- nyavalygott a legkisebb Radens.

- Akkor elmagyarázom! Lucasnak mindennap lányok tucatjait kell leküzdenie, de eddig sikertelenül! Ezért kitaláltuk, hogy eljátsszuk, hogy a barátnője vagyok, reménykedve, hogy így leszállnak róla! Eddig egész jól mentek a dolgok!- adta elő a történetet Kathy, és egy mosolyt dobott bátyánk felé.

- Azt hiszem, kezdem érteni! De akkor sem szép tőletek, hogy kihagytatok az egészből!- durcáskodott a kisasszony.

Miután sikeresen megbeszéltünk mindent, felvetettem a jégtánc ötletét a családom egyik, jelenlévő részének. Ők teljes mértékben támogattak, de azt tanácsolták, hogy ezt még mindenképp beszéljem meg a szüleinkkel is.

Haza felé tartva végig ezen járt az eszem. Tudtam, hogy remek lehetőség lenne számomra, de valahogy tartottam is tőle. Vagyis inkább csak a partneremtől. A hideg futkosott a hátamon tőle. De ha a szüleink is engedélyt adnak rá, elfogadom az ajánlatot. Talán ez a furcsa borzongás is elmúlik, ha közelebbről megismerem Xaviert.

- Hé, Flanny! Te nem akarsz bejönni?- kérdezte bátyám, mire észrevettem, hogy már a házunk előtt állunk.

- Mi? Ja! Dehogy is nem! Bocsi, csak kicsit elgondolkoztam!

- Igen, azt vettük észre! Mégis mi jár a fejedben?- kérdezte most már Kate is, kicsi aggodalommal az arcán.

- Semmi különös! Csak a leckén gondolkodtam!- hazudtam, mert nem akartam, hogy az aggályaim miatt visszakozzanak.

- Hát igen! A mi kis Marynk már csak ilyen! Nála a tanulás az első!- mosolygott rám öt perccel fiatalabb húgom.

- Na, jó! Ha már sikerült mindenkinek elmondani a véleményét akár be is mehetünk!- tanácsoltam, mire mindenki megindult a bejárat felé.

Persze én léptem be utoljára, ezzel is húzva kicsit az időt. Miután lefutottuk a szokásos „Örülünk, hogy itthon vagy kicsim!” című részt, amit természetesen Kristinnek szántak, rátérhettünk az én dolgaimra is. Nem nagyon akaródzott elmondanom a szüleimnek a dolgot, de végül csak belekezdtem.

- Anya, apa! Szeretnék beszélni veletek egy kicsit!

- Persze szívem! Valami gond van?- kérdezte anyu.

- Nem, nincs semmi gond! Arról lenne szó, hogy ma, amikor lementem a csarnokba, hogy korizzam egy kicsit, oda jött hozzám Xavier Andrews és az edzője! Képzeljétek csak, Xavier jégtáncos!  Én is elég nehezen hittem el, de így van! De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mivel Xavier partnere cserbenhagyta őket a döntő előtt, azt szeretnék, ha én állnék a helyére! Tudom, hogy ezzel valószínűleg kevesebb időm maradna a tanulásra, de meg tudom oldani!- próbáltam meggyőző lenni.

- Szívem, mi nem aggódunk a tanulási eredményed miatt! Tudjuk, hogy akár mit is csinálsz, a tanulást nem fogod lehanyagolni! Itt csak az a kérdés, hogy te szeretnéd-e!- fordult felém apám.

- Én azt hiszem, szeretném! Nem is hiszem! Tudom!- jelentettem ki határozottan.

- Akkor ezzel a dolog meg van beszélve!- mosolyogtam rám a szüleim.

Miután közöltem a jó hírt Xavierrel és Clapp edzővel, be is táblázták a napjaimat. Persze az az egy kikötésem volt, hogy a tanulásra is hagyjanak elegendő időt, amibe szó nélkül bele mentek.

A próbák nagyon jól mentek, és én is úgy éreztem, hogy kezdek egyre jobban belejönni a jégtáncba. Ezen idők alatt elég sok időt töltöttem a csarnokban, és ebből kifolyólag Xavier társaságában. Az a bizonyos borzongás még mindig nem múlt el, de kezdtem egyre jobban megkedvelni. Ezért egyszer még ebédelni is elmentem vele.

- Tudod, kicsit meglepett, hogy elhívtál ebédelni!- kezdtem meg a beszélgetést az étteremben.

- Igazán? Pedig én úgy gondoltam, hogy ez normális dolog olyan emberek között, akik elég sok időt töltenek együtt!- kezdett el mentegetőzni partnerem.

- Ne érts félre, nem azt mondtam, hogy nem tetszett az ötlet, csak kicsit furcsának találtam! Tudod, az iskolában, még csak nem is köszöntél, most meg itt ülök veled, és együtt ebédelünk!

- Tudom, és ne haragudj! A suliban nem igazán szoktam figyelni az emberekre! A suli nekem csak egy mellékes helyszín, ahová azért megyek, hogy kicsit kiengedjem a fáradt gőzt! Én a jégen érzem otthon magam!- mondta Xavier kicsit elmerengve.

- Igen ezt észrevettem!- tettem hozzá.

- Ezt hogy érted?

- Amikor a jégen vagy sokkal többet mosolyogsz, és jobb kedved van!

- Akkor érted, hogy miről beszélek!- mosolygott rám.

Az ebéd további része többnyire csendben telt, majd miután végeztünk visszatértünk a próbákhoz. A döntő napja egyre jobban közeledett, de a szabadon választott tánc még nem ment valami jól. Valahogy nem éreztem biztosnak magam. Úgy éreztem, hogy ennél többre vagyok képes, de valami nem hagy érvényesülni. Ezt megosztottam Xavierrel is, aki azt mondta, hogy ne aggódjak minden rendben lesz, ő majd segít, amiben tud. És így is lett. Néhány nap múlva úgy adtuk elő a szabadon választott táncot, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Aztán eljött a döntő napja. Olyan ideges voltam, mint még életemben soha. Mi voltunk a harmadik páros, így végig kellett néznem két profi párost. Ettől csak még idegesebb lettem, amit persze Xavier is észrevett.

- Ne aggódj! Lesöpörjük őket, és egy hatalmas díjjal leszünk gazdagabbak!

- Persze te könnyen beszélsz! Te már ezt csinálod évek óta, de nekem ez az első igazi versenyem!- mondtam lehajtott fejjel.

- Ugyan már Mary! Ha ezt csinálnád évek óta, akkor sem lehetnél ennél profibb! Bízz bennem sikerülni fog!- próbált belém lelket önteni, és hihetetlen módon sikerült is, így mikor a pályára léptünk, minden félelmemet magam mögött hagytam és úgy táncoltam mintha ez lett volna a legtermészetesebb dolog. Ennek persze meg is lett az eredménye, ugyan is mi győztünk. Az igaz, hogy a kötelezőben és a kűrben is vesztettünk egy-egy pontot, de a szabadon választottal mi nyertünk. Xavier arcán hatalmas mosoly jelent meg, amikor a győztes pár neveként a miénket mondták be. Soha nem gondoltam, hogy ilyen felemelő érzés, ha az ember a dobogó legfelső részén állhat. A boldogságomat semmi sem tudta lelombozni, egészen addig, amíg meg nem láttam Xaviert, amint a régi partnernőjével beszélget. Igaz tudtam, hogy ez az egész nem tarthat örökké, de azért reménykedtem a folytatásban. Úgy látszik ezen a téren is sikerült nagyot tévednem. Persze miután észrevettek, próbáltak mentegetőzni, de úgy döntöttem, hogy tovább mosolygok és egy „Nem történ semmi” című szöveggel elintézem. Ezek után nem vágytam semmire, csak arra, hogy hazamehessek, és magam mögött hagyhassam ezt az egészet.

- Szia, szívem! Hallottuk, hogy nyertetek! Nagyon büszkék vagyunk rád! És ne haragudj, hogy nem mentünk el, de nem tudtuk ott hagyni a munkát!- üdvözölt anyu, amikor végre hazaértem.

- Semmi baj! Tényleg! Legalább nyertünk!- próbáltam mosolyt erőltetni magamra.

- És mond csak, mikor lesz a következő verseny?- kérdezte apu.

- Nem lesz következő! Nekem nem!- indultam el a szobám felé, de hirtelen eszembe jutott még valami. - Oh, és apu! Betennéd ezt a többi adományozni szánt cucc közé?- nyújtottam felé a hófehér korcsolyacipőm.

- Biztos vagy ebben kicsim?- kérdezett vissza apám.

- Teljesen! A mai nap volt az utolsó, hogy korcsolya került a lábamra! Különben is! A tanulás az első! Elvégre, ha ügyvéd akarok lenni, sokat kell még tanulnom! - mondtam, de látva a szüleim értetlen arcát nem nagyon békültek ki a döntésemmel. De én döntöttem. Soha többé nem megyek jég közelébe.