2013. január 15., kedd

26. fejezet




26. fejezet
Érzések és érzékek tánca




        Újabb nap virradt az Ocean Drive lakóira. Kathy szokásához híven már a konyhában szorgoskodott, amikor a ház többi lakója még csak ébredezett. Legelőször Jenny jelent meg az alsó konyhában, arcán ábrándos mosollyal.

- Jó reggelt, Kathy néni!
- Jó reggelt, Jenny baba! Mi ütött beléd, hogy ilyenkor már talpon vagy?
- Jaj, muszáj valakinek elmesélnem, mert ha nem tehetem, megpukkadok.
- Akkor mondd, nehogy megpukkadj itt nekem – vigyorgott keresztlányára Kate.
- Képzeld, tegnap este Brian felhívott és meghívott ma estére randizni… és én igent mondtam. Szerinted helyesen tettem? – bizonytalanodott el a lány mégis.
- Ha te így látod jónak, akkor valószínűleg így helyes. De a szüleidnek feltétlenül tudniuk kell róla. Én nem adhatom az áldásomat a randitokra.
- Ezt én is tudom. De félek, hogy mit fognak szólni.
- Anyáddal szerintem nem lehet problémád, de apádról nem tudok nyilatkozni – tett a kishölgy elé egy hatalmas adag reggelit Kathy. A beszélgetésnek Molly megjelenése vetett véget. Kate az elejtett pillantásból sejtette, hogy Jennifer nem akarja a másik lány előtt kitárgyalni bimbózó szerelmi életét. Ezt a fejleményt felettébb furcsának tartotta, mivel eddig szinte elválaszthatatlan volt a két kamasz lány, minden ügyes-bajos dolgukat először egymással osztották meg.
- Sziasztok! –vette oda foghegyről.
- Hát te? Mi van, nálatok már reggeli sincs, hogy már ilyenkor a MI konyhánkban lebzselsz – folytatta Molly bántóan Jenny-nek.
- Molly Elen Buthler, viselkedj! – szólt rá az anyja, mielőtt Jen válaszolhatott volna.
- Most pedig szépen kérj bocsánatot Jennifertől, nem tűröm, hogy így beszélj az unokatestvéreddel!
- Na, akkor bocs! – bökte ki nyögvenyelősen.
- Semmi baj, én már megyek is – hagyta el a konyhát láthatóan megbántottan Jennifer. Még az elé tett pirítóst is érintetlenül hagyta.
- Molly, ez igazán csúnya és gyerekes viselkedés volt tőled, ugye tudod? Mi ütött belétek hirtelen? – választ már nem kapott a kérdésére, mert ebben a pillanatban megszólalt a csengő, és Molly sietősen elhagyta a konyhát – szinte kimenekült - hogy ajtót nyisson. Szokatlan volt a látogatás ebben a korai időpontban.
- Szia!
- Szia, Molls, a bátyádat keresem, itthon van? – hallatszott be a nappaliból az érkező Gillian Radens hangja.
- Szia, Gil! Persze, hogy itthon van – kapcsolódott be Kate.
- Hol is lehetne ilyenkor, de még durmol – fűzte tovább Molly.
- Oh, bocsánat, hogy ilyenkor zavarok, de azt beszéltük meg, hogy értem jön, és elvisz a próbaterembe.
- Akkor menj csak és ébreszd fel! Ismered a járást – mutatott a hálószobák irányába Kathy.
- Rendben – indult el kicsit megszeppenve Gil. Miután Daniel valamelyest „emberi alakot” öltött, el is hagyták a lakást, de a vártnál hamarabb, körülbelül 20 perc múlva már vissza is érkeztek. Gillian teljesen feldúltan kezdte járni a köröket a nappali közepén.
- Nem fogjátok elhinni mi történt velem – kezdett mesélésbe az összegyűlt családtagok értetlen tekintetét látva.
- Mike cserbenhagyott, és még ahhoz sem volt elég gerinces, hogy ezt a szemembe mondja. Csak a táncstúdió portásánál hagyott egy üzenetet, hogy határozatlan időre elutazik, és lehet, hogy vissza sem jön.
- Uh, ez durva! 
- Molly! – mordultak rá a szülei és Daniel egyszerre a közbeszólás miatt.
- Családi kupaktanácsot kell tartanunk, amilyen hamar csak lehet – elmélkedett félhangosan Kathy.
- Jaj, Istenem! Ez nem történhet meg velem 5 nappal a területi bajnokság előtt. – esett teljesen kétségbe Gillian.
- Nyugalom, Lil, mély levegő! Ezt is megoldjuk. – próbálta nyugtatgatni kedvesen Daniel.
- Hogy’ a fenébe nyugodjak meg? Megmondanád, most mit csináljak? – őrjöngött tehetetlenül, széttárt karokkal a lány.
- Van egy ötletem. Kicsit lehet, hogy meredek, de sikerülhet. – vetette közbe Molly.
- Halljuk! – biztatta bátyja.
- Neked kéne beugranod a lelépett seggfej helyett.
- Nekem? Teljesen elment az eszed? Ezt mégis hogy’ gondolod? 
- Vajon hogyan, nagyokos?! – forgatta meg szemét színpadiasan a tudálékos hugica.
- Te fogsz táncolni Gillel Mike helyett. A mama segíthetne a felkészülésben.
- Teljesen megőrültél? – képedt el teljesen Daniel.
- Várj, ne ítélj elhamarkodottan, még be is jöhet.
- Hogy? – nézett értetlenkedő tekintettel most már Gillianre a fiú.
- Úgy, hogy a húgod ötlete még jól is elsülhet. Hiszen több évig jártál társastáncra. És nem is voltál rossz.
- Kérlek, Buthy, segíts! – könyörgött egyre kétségbeesettebben a lány.
- Igen, kicsim, csak te mentheted meg a helyzetet. Ha most beleegyezel, még lesz elég időnk felkészülni, és leadni a nevezés megváltoztatását. – kapcsolódott be az eddig csendben álldogáló Kathy is.
- Az ég szerelmére! Ti mind megőrültetek? – hüledezett még mindig hitetlenkedve Dan. 
- Kérlek, segíts! Szükségem van rád! – nézett mélyen szerelme szemébe Gil.
- Rendben, de nem ígérem, hogy működni fog. – bólintott rá végül Daniel.
- Köszönöm! – ugrott önfeledten Gil a meglepett srác nyakába és mindenki szeme láttára hatalmas puszit nyomott a szájára. És mielőtt ráébredhetett volna, mit tett, Daniel kihasználva a kedvező helyzetet gyengéden magához ölelte, és megcsókolta kedvesét, aki késlekedés nélkül viszonozta azt. A helyiségben tartózkodó családtagok felismerték a helyzet meghittségét, és csendben elhagyták a nappalit, magukra hagyva a szerelmeseket. Bár Molly talán nem olyan önként, őt jobb híján édesanyja lökdöste ki.
- Hova tűnt mindenki? – eszmélt fel percekkel később Gil.
- Azt hiszem angolosan távoztak, hogy kettesben maradhassunk.
- Oh!
- Szóval szombaton te leszel a partnerem a táncparketten? – váltott gyorsan témát zavarában a lány.
- Nagyon úgy néz ki. Nem is lehet más választásom, azt hiszem. – somolygott Daniel, még mindig szorosan ölelve szerelmét. Gillian próbált szabadulni, de a fiatalember visszatartotta.
- Hova készülsz, kisasszony? Jó helyen vagy ott, ahol vagy. – vált szorosabbá az ölelés.
- Nem lenne szabad ezt csinálnunk, mi csak… mi…
- Mik is vagyunk mi? – incselkedett a fiú.
- Barátok vagyunk. – válaszolt bizonytalanul Gil.
- Annál azért egy kicsit több, ha jól sejtem.
- De… de… - habogott még mindig zavarában Gillian.
- Semmi, de! SZERETLEK! – vallott szerelmet nyílt tekintettel Daniel.
- Én is szeretlek. – válaszolt elfúló hangon, szinte némán Gil. Majd szemérmesen lesütötte a szemét, arcát Dany vállgödrébe rejtette. A hirtelen megszólaló csengő hangjára úgy rebbentek szét, mintha bomba robbant volna közöttük.
- Ki kéne nyitni az ajtót, mielőtt a látogatók a bejárat elé kövednek. – sétált el a párocska mellett, arcán mindentudó kaján vigyorral Molly, hogy ajtót nyisson. A csengő hangjára a Radens-Buthler szülők is lejöttek a földszintre.
- Sziasztok! Anya pipa lesz, mert késtetek. – köszöntötte nem éppen szokványos módon Molly Elen a vendégségbe érkező Kristint, Robertet, a fiúkat, Jeremy Nathaniel Parkert és a mellette álló káprázatosan kinéző leányzót. 
- Hello mindenki, megjöttünk! – jelentette be a nyilvánvalót Kristin lelkesen.
- Örülök, hogy végre ideértetek. Már épp ideje volt. – lépett az érkezők elé Kathy nem titkolt rosszallással.
- Gilly, szívecském! Ezer éve nem láttalak. Apádék is itt vannak már?
- Sziasztok, Kris. Rob. Ők majd csak a bemutatóra jönnek.  – ölelte meg nagynénjét és annak férjét Gil.
- Rob, meg kéne nézned Patty-t! Esedékes lenne a kötelező oltás is. Remélem magaddal hoztad a táskádat.
- Anélkül hozzátok el sem mernék jönni. – gúnyolódott heccből Robert.
- Szép, mondhatom. Eljövök látogatóba a tesómékhoz és a barátnőmékhez, még szinte meg sem érkeztünk, erre dolgoztatják szegény férjemet.
- Jaj, Kris, ne drámázz, csak 3 perc és máris visszakapod. – kapcsolódott be Mary is.
- Kris néni, Roby bácsi, Jerry! – futott le a lépcsőn szinte ordítva Lara.
- Szia, csajszika! – ölelte magához a kislányt Robert mosolyogva.
- Hó-hó, kishölgy, mi nem is kapunk puszit? – tettetett sértődést jelentőségteljesen Kristin csípőre tett kézzel.
- Dehogyisnem! – vetődött keresztanyja ölelő karjaiba Lara, majd lelkesen folytatta az üdvözlést Jeremy-nél, majd kicsit megtorpant az ismeretlen lány láttán.
- Te ki vagy? – szegezte neki a nem túl udvarias kérdést.
- Lara Abigail Buthler viselkedj! – figyelmeztette az apja.
- Hoppá, valamit elfelejtettünk. – nevette el magát Kristin.
- Igen, anyu, azt hiszem. – felelt, Jer.
- Jerry, bemutathatnád öreg nagybátyádnak ezt a szépséget. – lépett közelebb látható érdeklődéssel Christopher.
- Chris, viselkedj! – szólt rá felesége.
- Ha nem vigyázol még a nyálad is csorogni fog. – tett rá még egy lapáttal Kathy is.
- Kedves család! Ő a barátnőm Lyla Stone. Két hét múlva leszünk 3 évesek. És futólag már találkozhattatok vele Molly 15. születésnapján. – jelentette ki büszkén a 19 éves fiú.
- Sziasztok! Jelent meg a lépcső alján Jennifer is méltóságteljes ábrázattal. A telefon csörgése szakította félbe az üdvözlést.
- Molly lennél kedves felvenni! – szólította fel apja.
- Miért nem veszi fel Jennifer, őnagysága? Biztosan a kedves Brian-kája hívta vissza, mert elfelejtette 100-szor elmondani, mennyire szereti! 
- Fejezd be, és vedd fel a telefont, a dolgozószobában! – parancsolt rá erélyesebben David.
- Remek! Ajtót nyitok, telefonokat kapkodok fel, már tisztára olyan leszek, mint egy cseléd, csak az egyenruha hiányzik! – vonult el morcosan.
- Ez a lány! 
- Elnézést kérek mindenkitől, a viselkedéséért! Nem tudom mi ütött beléje mostanában. Azt hittem ezt a szeszélyességét, már kinőtte. – szabadkozott Kate.
- Nem fogjátok kitalálni, ki telefonált! – viharzott vissza társasághoz nagy lelkesen, sértődöttségéről már teljesen megfeledkezve. De ezen, senki nem lepődött meg különösebben. Ez Molly.
- Nem is fogjuk, ha nem bököd ki végre. Ezek szerint nem Brian lehetett. 
- Szóval, Alison telefonált, hogy hazajön a táncversenyre és vele jön valami Thomas is, mert… Most kapaszkodjatok meg! Mert ők most, idézem: „egy pár”. – vihogott fel idétlenül a hírhozó. 
- Jézusom, ez komoly? – nézett Molly-ra hitetlenkedve Gillian.
- Igen, halál komoly!
- Na, erre még én sem számította, pedig tőlem nem áll messze a romantikus képzelgés. – bólintott szinte elismerően, elgondolkodva Kathy.
- Érdekes fordulat ez, az amúgy sem egyszerű családi rendszerünkben. – kapcsolódott be ebbe képtelen beszélgetésbe fejét csóválva Chris.
- Lassan még azt is megérhetjük, hogy minden ismerősünk, ha szegről-végről is, de a rokonunk lesz. – fejezte be öccse gondolatmenetét Dave. Majd miután valamelyest megemésztették az hírt, a fiúk segítségével a nappali pár percen belül átalakult rögtönzött táncparketté. Egészen a vacsora megkezdéséig folytatódott a táncóra. Gil és Dany első közös táncolásához képest nem is ment rosszul. Tehetségesek mindketten, semmi kétség. Kathy nagyon bizakodó volt…
Jenny randiruhája




- Anya, akkor én most indulnék. Brian bármelyik pillanatban itt lehet értem – lépett a nappaliba anyjával az oldalán Jennifer.
- Nyugalom kisasszony, lassan a testtel! – próbálta MaryAnn földön tartani idősebbik lányát.
- Hohó, te ugye nem ebben a szinte semmiben akarod elhagyni a házat este 7-kor? – szólalt meg rosszallóan a hátuk mögött felbukkanó apja.
- Miért, mi bajod vele, apa? Kathy nénikémtől kaptam, és nagyon tetszik.
- Úgy, szóval Kathy-től?
- Mi ez a furcsa hangsúly, Tophy? – szegezte neki sógornője keményen.
- Azt még lenyelem, hogy te és a feleségem 40-50 éves fejjel…
- Na! – szúrta közbe Mary.
- … ilyenekben illetitek magatokat a munkahelyeteken, de nem engedem, hogy a 18 éves lányom ebben menjen el akárhová is egy önjelölt szívtipróval. – Mary nyugtatólag, vagy talán inkább figyelmeztetésből megfogta férje kis híján ökölbe szorított kezét.
- Apa, ne beszélj így Brianről! Különben is már nincs időm átöltözni. Brian bármelyik pillanatban ide érhet, és ha lehet, inkább odakint várnám meg.
- Szia, anya! Sziasztok! – nyomott puszit apja miatt érzett csalódottságban anyja arcára.
- Apa? – fordult a még mindig morcosan felesége kezét szorongatva Christopherhez idősebb lánya.
- Na, gyere ide, te! – adta meg magát mosolyogva az apa. Magához ölelte a szinte már felnőtt gyermekét.
- Aztán nagyon ajánlom ennek a Brian gyereknek, hogy rendesen viselkedjen veled! – mosolygott Chris lányát ölelve. Még a popsiját is megpaskolta mielőtt útnak engedte.
- Apuci, azt hittem ebből már kinőttem – nevetett fel Jennifer, húga pedig idétlenül felvihogott a háttérben. Majd autódudálás hallatszott és Jenny villámgyorsan felkapta kiskabátját, magához vette kézitáskáját, és már el is tűnt. Furcsa volt, hogy Molly egész idő alatt ki sem dugta az orrát a szobájából.

        Christopher látszólag megnyugodott miután kitombolta magát, de a látszat néha csal. Ez most is beigazolódott. Egy órával Jenny távozása után ismét kitört a vihar.

- Hol van a lányod? Hazajött már? – kezdett bele a régi nótába Christopher, Mary nem kis bosszúságára. 
- Továbbra sem értem, mit akar ez a karrierista csitri az én okos és értelmes lányomtól? – méltatlankodott a férfi megszakítás nélkül.
- Nem fogom hagyni, hogy eltérítse a lányomat a megálmodott pályától.
- Teljesen úgy beszélsz, mintha nem is önmagad lennél. Mióta lettél ilyen házsártos apuka? – vigyorgott sógorára Kathy.
- Amióta megtudtam, hogy ez a Brian gyerek Jennifer körül ólálkodik.
- Jaj, ne legyél már ilyen! Brian Anderson a legrendesebb és legmegbízhatóbb huszonéves fiú, akit ismerek – próbálkozott a meggyőzéssel újra Kathy.
- És elárulnád nekünk, hány huszonéves fiút is ismersz te? – kapott a mondaton azonnal David.
- Ahh. Davie, semmi okod a féltékenykedésre, tudod, hogy nem úgy értettem. Csak az öcséd kemény fejével próbáltam meg beszélni.
- Még hogy az én fejem kemény!
- Igenis nagyon kemény a fejed Christopher Andrew Buthler! – kontrázott most már az eddig csak hallgatagon figyelő felesége, MaryAnn is.
- Na, szép! Akkor ti mind pártoljátok ezt a kapcsolatot?
- Jaj, Chrisy! Ne dramatizálj, ez még nem kapcsolat, csak ismerkednek.
- Úgy, szóval ismerkednek. Akkor hol vannak péntek este fél 9-kor? – nézett a felbőszült apuka jelentőségteljesen a karórájára.
- Tophy, komolyan mondom, nem ismerek rád! A lányod már betöltötte a 18-at, ha Európában élnénk, már nagykorúnak számítana. – próbálta még mindig jobb belátásra bírni az ésszerűségtől már szinte teljesen elrugaszkodott apukát Kate.
- A hangsúly a „ha” szócskán van! És mi nem Európában vagyunk, hanem Amerikában, és itt még 3 évig alkoholt sem ihat.
- Ami persze kész szerencse, így legalább az a gyerek nem tudja semmilyen kétes helyre elcipelni magával. 
- Nem „az a gyerek”! Van neve is Brian Anderson! – szögezte le már idegesen Kathy is.
- Anderson? És kik a szülei? Hová valók?
- Mi ez, kihallgatás? Christopher, kérlek, állítsd le magad! - kísérelte meg lecsillapítani, amikor nyílt a bejárati ajtó és megjelent Jennifer, Brian kezébe kapaszkodva. De abban a pillanatban, amikor meglátta apja elködösülő pillantását, azonnal elpirult, és elengedte a fiút.
- Jó estét! – köszönt illedelmesen a fiatalember.
- Sziasztok, bocsánat, hogy késtünk, dugó volt a belvárosban – kezdett zavart magyarázkodásba Jenny.
- Nyugi Jen! Semmi baj, még nincs olyan késő. Igaz? – bökte könyökével oldalba férjét MaryAnn.
- Természetesen. Mi baj lenne? – nyögte ki végül fogcsikorgatva Christopher.
- De azért legközelebb telefonáljatok, ha késtek. Apád kis híján agyvérzést kapott – fűzte hozzá kárörvendőnek is mondható vigyorral Kathy.
- Na, ne legyetek már olyan szégyenlősek. 
- Gyertek beljebb az ajtóból és üljetek le. Christophertől nem kell tartanotok, ő olyan, mint egy nagyon nagy kutya, morog, néha ugat is, de soha nem harap. 
- Hozok egy kis üdítőt és beszélgetünk egy kicsit – próbálta oldani a feszült hangulatot Kate.
- Molly, bújj elő végre, és segíts! – kiáltott be lánya szobájába, de ő nem sok hajlandóságot mutatott feléje. Közben Brian beljebb merészkedett a nappaliba és a legmegnyerőbb mosolyával odalépett a Radens családfőhöz. 
- Uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Személyesen még nem volt szerencsénk találkozni. Brian Anderson vagyok. Itt van egy kis bérelt lakásom nem messze, a Dade Boulevard-on. A szüleim Jacksonville-ben élnek. Arról pedig gondolom már értesült, hogy én vagyok a Happy Dreams vezetőségi gyakornoka. Innen az ismertség a családtagjaival.
- Igen, természetesen tudom – jegyezte meg Chris a kézfogás közben.
- Ha szabad megkérdeznem, a szülei mivel foglalkoznak?
- Édesapám, Stuart Anderson, baseballedző az „A” ligában. Az anyukám pedig, Natalie Cole televíziós oknyomozó riporter a CNN-nél.
- Oh! Nagy rajongója vagyok apádnak, figyelemmel kísértem eddigi pályafutását – lelkesedett fel Christopher. MaryAnn és a többiek ezt a fejleményt mosolyogva fogadták. A baseball lehet az egyik adu, amivel Brian maga mellé állíthatja vonakodó apósjelöltjét. Ezt a lányok is nagyon jól tudták, ezért is nem akarták az előző viták alkalmával kijátszani.
- Remélem, valamikor elhozod látogatóba a szüleidet – vetette fel Kate.
- Na, azért ott még nem tartunk!
- Jaj, Chris én sem úgy gondoltam, hogy rögtön holnap tartsanak nálunk háztűz nézőt, de gondolom az Anderson szülők is kíváncsiak rá, hogy megy a fiúk sorsa a MiamiBeach-en.
- Természetesen a nyár folyamán meglátogatnak. És ha beleegyeztek szívesen megmutatnánk nekik a HD irodaházat is.
- Ennek semmi akadálya, de mi ez a költői többes szám?
- Bocsánat, Sussyra, akarom mondani, Jenniferre és magamra gondoltam. De csak akkor, ha Buthleréknek nincs ellene kifogása. 
- Nekem, ugyan miért lenne? – veregette hátba hatalmas lapát kezével nagy lelkesen David a fiút, viccet csinálva a nagy udvarias feszengésből.
- De az öcsém makacsságát ismerve nem biztos, hogy ilyen könnyű dolgotok lesz – folytatta.
- Dave, ne beszélj sületlenségeket. Én is benne vagyok, miért ne lennék? Bár azt hiszem, egy valami van még, ami nem kifejezetten tetszik, de ezen könnyen segíthetünk.
- Mi lenne az, apa? – ijedt meg azonnal Jennifer, de apukája mosolyát látva kicsit felengedett.
- Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a feleségemet és Kathy-t tegezed Brian. Ebben az esetben úgy gondolom semmi akadálya, sőt badarság is lenne tőlünk, ha mi továbbra is magázódnánk. Mit szólnál egy jó konyakhoz, hogy pertut igyunk?
- A konyakot köszönöm, de nem fogadhatom el, mert autóval vagyok, még haza kell vezetnem. De örömmel és megtiszteltetéssel veszem, ha ezentúl tegezhetem Mr. Buthler.
- Akkor azonnal felejtsd el, ezt az idétlen Mr. Buthlerezést és hívj egyszerűen Christophernek – nyújtotta baráti kézfogásra a kezét a már teljesen lehiggadt, szinte kicserélődött Chris.
- Köszönöm Christopher! – fogadta mosolyogva a feléje nyújtott jobbot az Anderson fiú.

        Brian távozása után, végre Molly is előbújt odújából. És feltűnően duzzogott valami miatt. 

- Mi a baj? Csak nem vagy beteg? Nem is mutatkoztál egész este. – próbált vele beszédbe elegyedni a mamája.
- Semmi bajom anyu, csak nem volt kedvem itt bájcsevegni Jenny Brianjével. Az is baj?
- Most hirtelen mi bajod van Briannel, úgy tudtam jól kijöttök egymással – jött a következő anyai kérdés.
- Itt nem is erről van szó. Hanem arról, hogy most mindenki Jennel van elfoglalva, körbe ajnározzátok, és arra már senki nem kíváncsi, hogy velem mi van.
- Kicsim, ne beszélj butaságodat, minket mindig érdekel, mi van veled, de mostanában már nem meséled el nekünk, így nem is tudhatjuk – húzta ölébe egy szem lányát David. 
- Akkor kérlek, most meséld el, mi nyomja a pici szívedet! – biztatta gyengéden édesanyja.
- Engem is randira hívott egy srác. Brandon – tette hozzá csüggedten, mintha ez mindent megmagyarázott volna. Jenny fel is kapta a fejét a név hallatán.
- De én nem mentem el vele. 
- Miért nem?
- Brandon továbbra is tuskó. Csak azért akart velem találkozgatni, hogy hozzam össze anyával.
- Hogy mi? 
- Lesz egy-két keresetlen szavam ahhoz a kölyökhöz! – háborodott fel jogosan Dave.
- Ugye nem erőszakoskodott veled, az a gyerek, mert, ha igen, akkor én majd ellátom a baját, bízd csak rám – hogy szemléltesse, komolyan gondolja, amit mond, már el is kezdte feljebb gyűrögetni karján az inget.
- Ugyan, Chris bácsi, arra semmi szükség, én már leráztam. Csak az fáj, hogy Jenny-nek mindig minden olyan jól összejön, én meg egy csődtömeg vagyok.
- Úr Isten, Moll, hogy mondhatsz ilyet, nem vagy csődtömeg, attól, hogy ez a hülye Gradwood – kapcsolódott be Jennifer is barátságosan unokanővérére mosolyogva.
- Ez a srác nem az úszóbajnok, akitől már 3 éve várod, hogy felfigyeljen rád? 
- De, sajnos ő az. 
- Hát, ha eddig nem esett le neki kislányom, hogy milyen szerencséje lenne veled, akkor nem érdemes vele foglalkoznod – tanácsolta a bölcs édesapa.
- Szerintem inkább Scott Franklinnel foglalkozz, ő láthatólag oda van érted.
- Jaj, Jenny, hogy mondhatsz ilyet a szüleim előtt – pirult el teljesen Molly.
- Szóval, mi a helyzet ezzel a Franklin gyerekkel? – kíváncsiskodott Dave.
- Apa, tudod, ő… szóval, ő
- Molly csak azt akarja mondani, hogy Scott nem gazdag családból származik, csak ösztöndíjjal került be a mi középiskolánkba – segítette ki Jennifer zavart dadogásából, a másik lányt.
- Molly Elen Buthler, te azt gondolod, hogy valakinek a származása befolyásol minket abban, hogy hogyan ítéljük meg? Ennyire nem ismered a családodat? – kérdezett rá nagy elképedéssel apja.
- De, csak, hogy ő kisegítő Fabio bácsikánk farmján.
- Egy okkal több, hogy kedveljük. Fabio nem alkalmaz akárkit a farmon. És ha bekerült az állami középiskolába, akkor nem is lehet egy tökkelütött fiú – vélekedett félhangosan David. 
- Most már elég a szócséplésből, holnap is lesz egy nap. Ideje lefeküdni, már elmúlott fél 11 – rendelkezett Kathy, nagyot ásítva, és most senki nem ellenkezett. Perceken belül kiürült a nappali, és elcsendesedett a ház.






Nincsenek megjegyzések: