26. fejezet

26. fejezet

Érzések és érzékek tánca

        Újabb nap virradt az Ocean Drive lakóira. Kathy szokásához híven már a konyhában szorgoskodott, amikor a ház többi lakója még csak ébredezett. Legelőször Jenny jelent meg az alsó konyhában, arcán ábrándos mosollyal.

- Jó reggelt, Kathy néni!

- Jó reggelt, Jenny baba! Mi ütött beléd, hogy ilyenkor már talpon vagy?

- Jaj, muszáj valakinek elmesélnem, mert ha nem tehetem, megpukkadok.

- Akkor mondd, nehogy megpukkadj itt nekem – vigyorgott keresztlányára Kate.

- Képzeld, tegnap este Brian felhívott és meghívott ma estére randizni… és én igent mondtam. Szerinted helyesen tettem? – bizonytalanodott el a lány mégis.

- Ha te így látod jónak, akkor valószínűleg így helyes. De a szüleidnek feltétlenül tudniuk kell róla. Én nem adhatom az áldásomat a randitokra.

- Ezt én is tudom. De félek, hogy mit fognak szólni.

- Anyáddal szerintem nem lehet problémád, de apádról nem tudok nyilatkozni – tett a kishölgy elé egy hatalmas adag reggelit Kathy. A beszélgetésnek Molly megjelenése vetett véget. Kate az elejtett pillantásból sejtette, hogy Jennifer nem akarja a másik lány előtt kitárgyalni bimbózó szerelmi életét. Ezt a fejleményt felettébb furcsának tartotta, mivel eddig szinte elválaszthatatlan volt a két kamasz lány, minden ügyes-bajos dolgukat először egymással osztották meg.

- Sziasztok! –vette oda foghegyről.

- Hát te? Mi van, nálatok már reggeli sincs, hogy már ilyenkor a MI konyhánkban lebzselsz – folytatta Molly bántóan Jenny-nek.

- Molly Elen Buthler, viselkedj! – szólt rá az anyja, mielőtt Jen válaszolhatott volna.

- Most pedig szépen kérj bocsánatot Jennifertől, nem tűröm, hogy így beszélj az unokatestvéreddel!

- Na, akkor bocs! – bökte ki nyögvenyelősen.

- Semmi baj, én már megyek is – hagyta el a konyhát láthatóan megbántottan Jennifer. Még az elé tett pirítóst is érintetlenül hagyta.

- Molly, ez igazán csúnya és gyerekes viselkedés volt tőled, ugye tudod? Mi ütött belétek hirtelen? – választ már nem kapott a kérdésére, mert ebben a pillanatban megszólalt a csengő, és Molly sietősen elhagyta a konyhát – szinte kimenekült - hogy ajtót nyisson. Szokatlan volt a látogatás ebben a korai időpontban.

- Szia!

- Szia, Molls, a bátyádat keresem, itthon van? – hallatszott be a nappaliból az érkező Gillian Radens hangja.

- Szia, Gil! Persze, hogy itthon van – kapcsolódott be Kate.

- Hol is lehetne ilyenkor, de még durmol – fűzte tovább Molly.

- Oh, bocsánat, hogy ilyenkor zavarok, de azt beszéltük meg, hogy értem jön, és elvisz a próbaterembe.

- Akkor menj csak és ébreszd fel! Ismered a járást – mutatott a hálószobák irányába Kathy.

- Rendben – indult el kicsit megszeppenve Gil. Miután Daniel valamelyest „emberi alakot” öltött, el is hagyták a lakást, de a vártnál hamarabb, körülbelül 20 perc múlva már vissza is érkeztek. Gillian teljesen feldúltan kezdte járni a köröket a nappali közepén.

- Nem fogjátok elhinni mi történt velem – kezdett mesélésbe az összegyűlt családtagok értetlen tekintetét látva.

- Mike cserbenhagyott, és még ahhoz sem volt elég gerinces, hogy ezt a szemembe mondja. Csak a táncstúdió portásánál hagyott egy üzenetet, hogy határozatlan időre elutazik, és lehet, hogy vissza sem jön.

- Uh, ez durva! 

- Molly! – mordultak rá a szülei és Daniel egyszerre a közbeszólás miatt.

- Családi kupaktanácsot kell tartanunk, amilyen hamar csak lehet – elmélkedett félhangosan Kathy.

- Jaj, Istenem! Ez nem történhet meg velem 5 nappal a területi bajnokság előtt. – esett teljesen kétségbe Gillian.

- Nyugalom, Lil, mély levegő! Ezt is megoldjuk. – próbálta nyugtatgatni kedvesen Daniel.

- Hogy’ a fenébe nyugodjak meg? Megmondanád, most mit csináljak? – őrjöngött tehetetlenül, széttárt karokkal a lány.

- Van egy ötletem. Kicsit lehet, hogy meredek, de sikerülhet. – vetette közbe Molly.

- Halljuk! – biztatta bátyja.

- Neked kéne beugranod a lelépett seggfej helyett.

- Nekem? Teljesen elment az eszed? Ezt mégis hogy’ gondolod? 

- Vajon hogyan, nagyokos?! – forgatta meg szemét színpadiasan a tudálékos hugica.

- Te fogsz táncolni Gillel Mike helyett. A mama segíthetne a felkészülésben.

- Teljesen megőrültél? – képedt el teljesen Daniel.

- Várj, ne ítélj elhamarkodottan, még be is jöhet.

- Hogy? – nézett értetlenkedő tekintettel most már Gillianre a fiú.

- Úgy, hogy a húgod ötlete még jól is elsülhet. Hiszen több évig jártál társastáncra. És nem is voltál rossz.

- Kérlek, Buthy, segíts! – könyörgött egyre kétségbeesettebben a lány.

- Igen, kicsim, csak te mentheted meg a helyzetet. Ha most beleegyezel, még lesz elég időnk felkészülni, és leadni a nevezés megváltoztatását. – kapcsolódott be az eddig csendben álldogáló Kathy is.

- Az ég szerelmére! Ti mind megőrültetek? – hüledezett még mindig hitetlenkedve Dan. 

- Kérlek, segíts! Szükségem van rád! – nézett mélyen szerelme szemébe Gil.

- Rendben, de nem ígérem, hogy működni fog. – bólintott rá végül Daniel.

- Köszönöm! – ugrott önfeledten Gil a meglepett srác nyakába és mindenki szeme láttára hatalmas puszit nyomott a szájára. És mielőtt ráébredhetett volna, mit tett, Daniel kihasználva a kedvező helyzetet gyengéden magához ölelte, és megcsókolta kedvesét, aki késlekedés nélkül viszonozta azt. A helyiségben tartózkodó családtagok felismerték a helyzet meghittségét, és csendben elhagyták a nappalit, magukra hagyva a szerelmeseket. Bár Molly talán nem olyan önként, őt jobb híján édesanyja lökdöste ki.

- Hova tűnt mindenki? – eszmélt fel percekkel később Gil.

- Azt hiszem angolosan távoztak, hogy kettesben maradhassunk.

- Oh!

- Szóval szombaton te leszel a partnerem a táncparketten? – váltott gyorsan témát zavarában a lány.

- Nagyon úgy néz ki. Nem is lehet más választásom, azt hiszem. – somolygott Daniel, még mindig szorosan ölelve szerelmét. Gillian próbált szabadulni, de a fiatalember visszatartotta.

- Hova készülsz, kisasszony? Jó helyen vagy ott, ahol vagy. – vált szorosabbá az ölelés.

- Nem lenne szabad ezt csinálnunk, mi csak… mi…

- Mik is vagyunk mi? – incselkedett a fiú.

- Barátok vagyunk. – válaszolt bizonytalanul Gil.

- Annál azért egy kicsit több, ha jól sejtem.

- De… de… - habogott még mindig zavarában Gillian.

- Semmi, de! SZERETLEK! – vallott szerelmet nyílt tekintettel Daniel.

- Én is szeretlek. – válaszolt elfúló hangon, szinte némán Gil. Majd szemérmesen lesütötte a szemét, arcát Dany vállgödrébe rejtette. A hirtelen megszólaló csengő hangjára úgy rebbentek szét, mintha bomba robbant volna közöttük.

- Ki kéne nyitni az ajtót, mielőtt a látogatók a bejárat elé kövednek. – sétált el a párocska mellett, arcán mindentudó kaján vigyorral Molly, hogy ajtót nyisson. A csengő hangjára a Radens-Buthler szülők is lejöttek a földszintre.

- Sziasztok! Anya pipa lesz, mert késtetek. – köszöntötte nem éppen szokványos módon Molly Elen a vendégségbe érkező Kristint, Robertet, a fiúkat, Jeremy Nathaniel Parkert és a mellette álló káprázatosan kinéző leányzót. 

- Hello mindenki, megjöttünk! – jelentette be a nyilvánvalót Kristin lelkesen.

- Örülök, hogy végre ideértetek. Már épp ideje volt. – lépett az érkezők elé Kathy nem titkolt rosszallással.

- Gilly, szívecském! Ezer éve nem láttalak. Apádék is itt vannak már?

- Sziasztok, Kris. Rob. Ők majd csak a bemutatóra jönnek.  – ölelte meg nagynénjét és annak férjét Gil.

- Rob, meg kéne nézned Patty-t! Esedékes lenne a kötelező oltás is. Remélem magaddal hoztad a táskádat.

- Anélkül hozzátok el sem mernék jönni. – gúnyolódott heccből Robert.

- Szép, mondhatom. Eljövök látogatóba a tesómékhoz és a barátnőmékhez, még szinte meg sem érkeztünk, erre dolgoztatják szegény férjemet.

- Jaj, Kris, ne drámázz, csak 3 perc és máris visszakapod. – kapcsolódott be Mary is.

- Kris néni, Roby bácsi, Jerry! – futott le a lépcsőn szinte ordítva Lara.

- Szia, csajszika! – ölelte magához a kislányt Robert mosolyogva.

- Hó-hó, kishölgy, mi nem is kapunk puszit? – tettetett sértődést jelentőségteljesen Kristin csípőre tett kézzel.

- Dehogyisnem! – vetődött keresztanyja ölelő karjaiba Lara, majd lelkesen folytatta az üdvözlést Jeremy-nél, majd kicsit megtorpant az ismeretlen lány láttán.

- Te ki vagy? – szegezte neki a nem túl udvarias kérdést.

- Lara Abigail Buthler viselkedj! – figyelmeztette az apja.

- Hoppá, valamit elfelejtettünk. – nevette el magát Kristin.

- Igen, anyu, azt hiszem. – felelt, Jer.

- Jerry, bemutathatnád öreg nagybátyádnak ezt a szépséget. – lépett közelebb látható érdeklődéssel Christopher.

- Chris, viselkedj! – szólt rá felesége.

- Ha nem vigyázol még a nyálad is csorogni fog. – tett rá még egy lapáttal Kathy is.

- Kedves család! Ő a barátnőm Lyla Stone. Két hét múlva leszünk 3 évesek. És futólag már találkozhattatok vele Molly 15. születésnapján. – jelentette ki büszkén a 19 éves fiú.

- Sziasztok! Jelent meg a lépcső alján Jennifer is méltóságteljes ábrázattal. A telefon csörgése szakította félbe az üdvözlést.

- Molly lennél kedves felvenni! – szólította fel apja.

- Miért nem veszi fel Jennifer, őnagysága? Biztosan a kedves Brian-kája hívta vissza, mert elfelejtette 100-szor elmondani, mennyire szereti! 

- Fejezd be, és vedd fel a telefont, a dolgozószobában! – parancsolt rá erélyesebben David.

- Remek! Ajtót nyitok, telefonokat kapkodok fel, már tisztára olyan leszek, mint egy cseléd, csak az egyenruha hiányzik! – vonult el morcosan.

- Ez a lány! 

- Elnézést kérek mindenkitől, a viselkedéséért! Nem tudom mi ütött beléje mostanában. Azt hittem ezt a szeszélyességét, már kinőtte. – szabadkozott Kate.

- Nem fogjátok kitalálni, ki telefonált! – viharzott vissza társasághoz nagy lelkesen, sértődöttségéről már teljesen megfeledkezve. De ezen, senki nem lepődött meg különösebben. Ez Molly.

- Nem is fogjuk, ha nem bököd ki végre. Ezek szerint nem Brian lehetett. 

- Szóval, Alison telefonált, hogy hazajön a táncversenyre és vele jön valami Thomas is, mert… Most kapaszkodjatok meg! Mert ők most, idézem: „egy pár”. – vihogott fel idétlenül a hírhozó. 

- Jézusom, ez komoly? – nézett Molly-ra hitetlenkedve Gillian.

- Igen, halál komoly!

- Na, erre még én sem számította, pedig tőlem nem áll messze a romantikus képzelgés. – bólintott szinte elismerően, elgondolkodva Kathy.

- Érdekes fordulat ez, az amúgy sem egyszerű családi rendszerünkben. – kapcsolódott be ebbe képtelen beszélgetésbe fejét csóválva Chris.

- Lassan még azt is megérhetjük, hogy minden ismerősünk, ha szegről-végről is, de a rokonunk lesz. – fejezte be öccse gondolatmenetét Dave. Majd miután valamelyest megemésztették az hírt, a fiúk segítségével a nappali pár percen belül átalakult rögtönzött táncparketté. Egészen a vacsora megkezdéséig folytatódott a táncóra. Gil és Dany első közös táncolásához képest nem is ment rosszul. Tehetségesek mindketten, semmi kétség. Kathy nagyon bizakodó volt…

Jenny randiruhája

- Anya, akkor én most indulnék. Brian bármelyik pillanatban itt lehet értem – lépett a nappaliba anyjával az oldalán Jennifer.

- Nyugalom kisasszony, lassan a testtel! – próbálta MaryAnn földön tartani idősebbik lányát.

- Hohó, te ugye nem ebben a szinte semmiben akarod elhagyni a házat este 7-kor? – szólalt meg rosszallóan a hátuk mögött felbukkanó apja.

- Miért, mi bajod vele, apa? Kathy nénikémtől kaptam, és nagyon tetszik.

- Úgy, szóval Kathy-től?

- Mi ez a furcsa hangsúly, Tophy? – szegezte neki sógornője keményen.

- Azt még lenyelem, hogy te és a feleségem 40-50 éves fejjel…

- Na! – szúrta közbe Mary.

- … ilyenekben illetitek magatokat a munkahelyeteken, de nem engedem, hogy a 18 éves lányom ebben menjen el akárhová is egy önjelölt szívtipróval. – Mary nyugtatólag, vagy talán inkább figyelmeztetésből megfogta férje kis híján ökölbe szorított kezét.

- Apa, ne beszélj így Brianről! Különben is már nincs időm átöltözni. Brian bármelyik pillanatban ide érhet, és ha lehet, inkább odakint várnám meg.

- Szia, anya! Sziasztok! – nyomott puszit apja miatt érzett csalódottságban anyja arcára.

- Apa? – fordult a még mindig morcosan felesége kezét szorongatva Christopherhez idősebb lánya.

- Na, gyere ide, te! – adta meg magát mosolyogva az apa. Magához ölelte a szinte már felnőtt gyermekét.

- Aztán nagyon ajánlom ennek a Brian gyereknek, hogy rendesen viselkedjen veled! – mosolygott Chris lányát ölelve. Még a popsiját is megpaskolta mielőtt útnak engedte.

- Apuci, azt hittem ebből már kinőttem – nevetett fel Jennifer, húga pedig idétlenül felvihogott a háttérben. Majd autódudálás hallatszott és Jenny villámgyorsan felkapta kiskabátját, magához vette kézitáskáját, és már el is tűnt. Furcsa volt, hogy Molly egész idő alatt ki sem dugta az orrát a szobájából.

        Christopher látszólag megnyugodott miután kitombolta magát, de a látszat néha csal. Ez most is beigazolódott. Egy órával Jenny távozása után ismét kitört a vihar.

- Hol van a lányod? Hazajött már? – kezdett bele a régi nótába Christopher, Mary nem kis bosszúságára. 

- Továbbra sem értem, mit akar ez a karrierista csitri az én okos és értelmes lányomtól? – méltatlankodott a férfi megszakítás nélkül.

- Nem fogom hagyni, hogy eltérítse a lányomat a megálmodott pályától.

- Teljesen úgy beszélsz, mintha nem is önmagad lennél. Mióta lettél ilyen házsártos apuka? – vigyorgott sógorára Kathy.

- Amióta megtudtam, hogy ez a Brian gyerek Jennifer körül ólálkodik.

- Jaj, ne legyél már ilyen! Brian Anderson a legrendesebb és legmegbízhatóbb huszonéves fiú, akit ismerek – próbálkozott a meggyőzéssel újra Kathy.

- És elárulnád nekünk, hány huszonéves fiút is ismersz te? – kapott a mondaton azonnal David.

- Ahh. Davie, semmi okod a féltékenykedésre, tudod, hogy nem úgy értettem. Csak az öcséd kemény fejével próbáltam meg beszélni.

- Még hogy az én fejem kemény!

- Igenis nagyon kemény a fejed Christopher Andrew Buthler! – kontrázott most már az eddig csak hallgatagon figyelő felesége, MaryAnn is.

- Na, szép! Akkor ti mind pártoljátok ezt a kapcsolatot?

- Jaj, Chrisy! Ne dramatizálj, ez még nem kapcsolat, csak ismerkednek.

- Úgy, szóval ismerkednek. Akkor hol vannak péntek este fél 9-kor? – nézett a felbőszült apuka jelentőségteljesen a karórájára.

- Tophy, komolyan mondom, nem ismerek rád! A lányod már betöltötte a 18-at, ha Európában élnénk, már nagykorúnak számítana. – próbálta még mindig jobb belátásra bírni az ésszerűségtől már szinte teljesen elrugaszkodott apukát Kate.

- A hangsúly a „ha” szócskán van! És mi nem Európában vagyunk, hanem Amerikában, és itt még 3 évig alkoholt sem ihat.

- Ami persze kész szerencse, így legalább az a gyerek nem tudja semmilyen kétes helyre elcipelni magával. 

- Nem „az a gyerek”! Van neve is Brian Anderson! – szögezte le már idegesen Kathy is.

- Anderson? És kik a szülei? Hová valók?

- Mi ez, kihallgatás? Christopher, kérlek, állítsd le magad! - kísérelte meg lecsillapítani, amikor nyílt a bejárati ajtó és megjelent Jennifer, Brian kezébe kapaszkodva. De abban a pillanatban, amikor meglátta apja elködösülő pillantását, azonnal elpirult, és elengedte a fiút.

- Jó estét! – köszönt illedelmesen a fiatalember.

- Sziasztok, bocsánat, hogy késtünk, dugó volt a belvárosban – kezdett zavart magyarázkodásba Jenny.

- Nyugi Jen! Semmi baj, még nincs olyan késő. Igaz? – bökte könyökével oldalba férjét MaryAnn.

- Természetesen. Mi baj lenne? – nyögte ki végül fogcsikorgatva Christopher.

- De azért legközelebb telefonáljatok, ha késtek. Apád kis híján agyvérzést kapott – fűzte hozzá kárörvendőnek is mondható vigyorral Kathy.

- Na, ne legyetek már olyan szégyenlősek. 

- Gyertek beljebb az ajtóból és üljetek le. Christophertől nem kell tartanotok, ő olyan, mint egy nagyon nagy kutya, morog, néha ugat is, de soha nem harap. 

- Hozok egy kis üdítőt és beszélgetünk egy kicsit – próbálta oldani a feszült hangulatot Kate.

- Molly, bújj elő végre, és segíts! – kiáltott be lánya szobájába, de ő nem sok hajlandóságot mutatott feléje. Közben Brian beljebb merészkedett a nappaliba és a legmegnyerőbb mosolyával odalépett a Radens családfőhöz. 

- Uram, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Személyesen még nem volt szerencsénk találkozni. Brian Anderson vagyok. Itt van egy kis bérelt lakásom nem messze, a Dade Boulevard-on. A szüleim Jacksonville-ben élnek. Arról pedig gondolom már értesült, hogy én vagyok a Happy Dreams vezetőségi gyakornoka. Innen az ismertség a családtagjaival.

- Igen, természetesen tudom – jegyezte meg Chris a kézfogás közben.

- Ha szabad megkérdeznem, a szülei mivel foglalkoznak?

- Édesapám, Stuart Anderson, baseballedző az „A” ligában. Az anyukám pedig, Natalie Cole televíziós oknyomozó riporter a CNN-nél.

- Oh! Nagy rajongója vagyok apádnak, figyelemmel kísértem eddigi pályafutását – lelkesedett fel Christopher. MaryAnn és a többiek ezt a fejleményt mosolyogva fogadták. A baseball lehet az egyik adu, amivel Brian maga mellé állíthatja vonakodó apósjelöltjét. Ezt a lányok is nagyon jól tudták, ezért is nem akarták az előző viták alkalmával kijátszani.

- Remélem, valamikor elhozod látogatóba a szüleidet – vetette fel Kate.

- Na, azért ott még nem tartunk!

- Jaj, Chris én sem úgy gondoltam, hogy rögtön holnap tartsanak nálunk háztűz nézőt, de gondolom az Anderson szülők is kíváncsiak rá, hogy megy a fiúk sorsa a MiamiBeach-en.

- Természetesen a nyár folyamán meglátogatnak. És ha beleegyeztek szívesen megmutatnánk nekik a HD irodaházat is.

- Ennek semmi akadálya, de mi ez a költői többes szám?

- Bocsánat, Sussyra, akarom mondani, Jenniferre és magamra gondoltam. De csak akkor, ha Buthleréknek nincs ellene kifogása. 

- Nekem, ugyan miért lenne? – veregette hátba hatalmas lapát kezével nagy lelkesen David a fiút, viccet csinálva a nagy udvarias feszengésből.

- De az öcsém makacsságát ismerve nem biztos, hogy ilyen könnyű dolgotok lesz – folytatta.

- Dave, ne beszélj sületlenségeket. Én is benne vagyok, miért ne lennék? Bár azt hiszem, egy valami van még, ami nem kifejezetten tetszik, de ezen könnyen segíthetünk.

- Mi lenne az, apa? – ijedt meg azonnal Jennifer, de apukája mosolyát látva kicsit felengedett.

- Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a feleségemet és Kathy-t tegezed Brian. Ebben az esetben úgy gondolom semmi akadálya, sőt badarság is lenne tőlünk, ha mi továbbra is magázódnánk. Mit szólnál egy jó konyakhoz, hogy pertut igyunk?

- A konyakot köszönöm, de nem fogadhatom el, mert autóval vagyok, még haza kell vezetnem. De örömmel és megtiszteltetéssel veszem, ha ezentúl tegezhetem Mr. Buthler.

- Akkor azonnal felejtsd el, ezt az idétlen Mr. Buthlerezést és hívj egyszerűen Christophernek – nyújtotta baráti kézfogásra a kezét a már teljesen lehiggadt, szinte kicserélődött Chris.

- Köszönöm Christopher! – fogadta mosolyogva a feléje nyújtott jobbot az Anderson fiú.

        Brian távozása után, végre Molly is előbújt odújából. És feltűnően duzzogott valami miatt. 

- Mi a baj? Csak nem vagy beteg? Nem is mutatkoztál egész este. – próbált vele beszédbe elegyedni a mamája.

- Semmi bajom anyu, csak nem volt kedvem itt bájcsevegni Jenny Brianjével. Az is baj?

- Most hirtelen mi bajod van Briannel, úgy tudtam jól kijöttök egymással – jött a következő anyai kérdés.

- Itt nem is erről van szó. Hanem arról, hogy most mindenki Jennel van elfoglalva, körbe ajnározzátok, és arra már senki nem kíváncsi, hogy velem mi van.

- Kicsim, ne beszélj butaságodat, minket mindig érdekel, mi van veled, de mostanában már nem meséled el nekünk, így nem is tudhatjuk – húzta ölébe egy szem lányát David. 

- Akkor kérlek, most meséld el, mi nyomja a pici szívedet! – biztatta gyengéden édesanyja.

- Engem is randira hívott egy srác. Brandon – tette hozzá csüggedten, mintha ez mindent megmagyarázott volna. Jenny fel is kapta a fejét a név hallatán.

- De én nem mentem el vele. 

- Miért nem?

- Brandon továbbra is tuskó. Csak azért akart velem találkozgatni, hogy hozzam össze anyával.

- Hogy mi? 

- Lesz egy-két keresetlen szavam ahhoz a kölyökhöz! – háborodott fel jogosan Dave.

- Ugye nem erőszakoskodott veled, az a gyerek, mert, ha igen, akkor én majd ellátom a baját, bízd csak rám – hogy szemléltesse, komolyan gondolja, amit mond, már el is kezdte feljebb gyűrögetni karján az inget.

- Ugyan, Chris bácsi, arra semmi szükség, én már leráztam. Csak az fáj, hogy Jenny-nek mindig minden olyan jól összejön, én meg egy csődtömeg vagyok.

- Úr Isten, Moll, hogy mondhatsz ilyet, nem vagy csődtömeg, attól, hogy ez a hülye Gradwood – kapcsolódott be Jennifer is barátságosan unokanővérére mosolyogva.

- Ez a srác nem az úszóbajnok, akitől már 3 éve várod, hogy felfigyeljen rád? 

- De, sajnos ő az. 

- Hát, ha eddig nem esett le neki kislányom, hogy milyen szerencséje lenne veled, akkor nem érdemes vele foglalkoznod – tanácsolta a bölcs édesapa.

- Szerintem inkább Scott Franklinnel foglalkozz, ő láthatólag oda van érted.

- Jaj, Jenny, hogy mondhatsz ilyet a szüleim előtt – pirult el teljesen Molly.

- Szóval, mi a helyzet ezzel a Franklin gyerekkel? – kíváncsiskodott Dave.

- Apa, tudod, ő… szóval, ő…

- Molly csak azt akarja mondani, hogy Scott nem gazdag családból származik, csak ösztöndíjjal került be a mi középiskolánkba – segítette ki Jennifer zavart dadogásából, a másik lányt.

- Molly Elen Buthler, te azt gondolod, hogy valakinek a származása befolyásol minket abban, hogy hogyan ítéljük meg? Ennyire nem ismered a családodat? – kérdezett rá nagy elképedéssel apja.

- De, csak, hogy ő kisegítő Fabio bácsikánk farmján.

- Egy okkal több, hogy kedveljük. Fabio nem alkalmaz akárkit a farmon. És ha bekerült az állami középiskolába, akkor nem is lehet egy tökkelütött fiú – vélekedett félhangosan David. 

- Most már elég a szócséplésből, holnap is lesz egy nap. Ideje lefeküdni, már elmúlott fél 11 – rendelkezett Kathy, nagyot ásítva, és most senki nem ellenkezett. Perceken belül kiürült a nappali, és elcsendesedett a ház.