5. fejezet

Ez a fejezetünk kicsit más lett, mint az eddig megszokottak. Van benne lelkizés, romantika... De ez most nem E/3.-ban íródott, hanem főhőseink szemszögéből. Jó olvasást, kellemes időtöltést hozzá!
A legfontosabbat el ne felejtsem. A "Mary szemszög" részt Flanny-nek köszönhetjük.
Pusz: Fly!

5. fejezet
Sorsdöntő beszélgetés

(Mary szemszög)

Miután a családi összejövetel után mindenki nyugovóra tért, volt időm gondolkodni a dolgokon. Tudtam, hogy ez az egész hatalmas éket verhet közénk Chrissel, de reméltem, hogy mivel elég régen történt, nem kerít neki nagy jelentőséget. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között csak elég későn, hajnaltájban sikerült elaludnom. Így amikor az ébresztő megszólalt a mobilomon elég nehézkesen ment, hogy kikaparjam magam az ágyból, gyorsan lezuhanyoztam, magamra kaptam valami munkába illő ruhát és már száguldottam is az iroda felé. Mikor beértem észrevettem, hogy egyedül vagyok az irodában, de aztán rájöttem legjobb barátnőm hiányzásának okára. Ő most valószínűleg a diákjainak keseríti meg az életét. Gyorsan elpakoltam az asztalomról a tömérdek papírt, hogy végre nekiállhassak a munkámnak, amikor valaki kopogott az ajtón.

- Tessék! Gyere be!- szóltam az ajtó felé, amin az asszisztensem lépett be.

- Szia Mary! Ne haragudj, hogy zavarlak, csak az új programtervet hoztam be, meg néhány üzenetet, amit neked hagytak!

- Köszönöm Emily!

- Nincs mit főnök!- mosolygott rám.

Mikor megláttam a hatalmas kupacot, amit alig pár perce kaptam, hirtelen elfogott a pánik. Hogyan fogom ezt egyedül megcsinálni?- kérdeztem magamtól, mert tudtam, hogy most Kathy segítségére nem számíthatok a vizsgák miatt. Úgy döntöttem, hogy először inkább az üzeneteket nézem meg, de rájöttem, hogy nagyobb hibát nem is követhettem volna el. A legelső üzenet ugyan is az eddigi életem megkeserítőjének üzenete volt. Mikor megláttam Xavier nevét a papíron azonnal elment a kedvem mindentől. Egyszerűen csak haza akartam menni, és lehetőleg egyedül lenni, ezért azt mondtam Emilynek, hogy nem érzem jól magam, és inkább hazamennék, de ha bármi gond adódna, nyugodtan hívjon fel. Ő megértően bólogatott, majd egy „Gyógyulj meg!-el” el is köszönt.

Mikor végre hazaértem felszaladtam az emeletre, befeküdtem az ágyba, majd az emlékek hatására utat engedtem a könnyeimnek. Azt sem vettem észre mikor aludtam el, de amikor felébredtem az órám délután négyet mutatott. Kimásztam az ágyból, lesétáltam a konyhába valami ennivaló után nézni. Lent túl csendes olt minden, amiből arra következtettem, hogy Kathy még nincs itthon. Igazam is lett, mivel a hűtőn egy hatalmas cetli bizonyította ezt, miszerint: „ Ma későn jövök, mert Daviddel vacsorázom, és lehet, hogy utána megejtünk egy beszélgetést is :D! Puszi: Kate!”

A cetlit olvasva mosoly húzódott a számra. Tudtam, hogy valószínűleg Kate egész este nem fog itthon tartózkodni. Gyorsan ettem valamit, majd elmentem lezuhanyozni, utána vissza az ágyba.

A hét eleje szinte végig így telt, de azért egyszer kétszer megmutattam magam az irodában is, ahol közölték velem, hogy se egy üzenet, se egy levél nem érkezett a nevemre. Ennek egy részből örültem, mert akkor Xavier sem keresett, de másrészről bántott a dolog, mivel ezek szerint Chris sem hajlandó velem beszélni. Erre arról következtettem, hogy otthon sem hívott egyszer sem. Úgy tűnik sikerült elég rendesen félreismernem. De hát ez van. Mostanában mindig így járok.

Mikor kiszálltam a kocsimból észrevettem egy ismerős kocsit a felhajtón, ami nem Kathy kocsija volt. A szívem egyből hevesebben kezdett dobogni. Szinte futólépésben haladtam a bejárati ajtó felé, majd azt úgy téptem fel, mintha menekülnék valami elől. Azonban amikor beértem a nappaliba csalódnom kellett. Amikor azt hittem, hogy Christopher végre összeszedte magát nagyot tévedtem, mert csak Dave volt nálunk. Kicsit csalódott voltam ez miatt, amit nyilván ők is észrevettek.

- Minden rendben van? Olyan sápadtnak látszol?- kérdezte aggódva barátnőm.

- Persze minden ok!- hazudtam. Utáltam magam emiatt, de most nem akartam megvitatni velük a gondjaimat. - De ha most nem haragszotok, én inkább felmennék! Még rengeteg dolgom van!

- Persze menj csak! De ha valami gond van, szólj!- parancsolt rám Fly.

Még gyorsan odaböktem egy „oké-t”, majd felszaladtam a szobámba. Tényleg nagyon sok dolgom volt, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy nekikezdjek. Egyre csak Chris körül forogtak a gondolataim. Azt hittem, hogy ő más, mint a többi pasi. Bíztam abban, hogy miután megtudta a titkom majd megértő lesz, és meg tudunk beszélni mindent, de nagyot tévedtem. Legbelül fájt, hogy ezek szerint ő mégsem érez irántam semmi komolyat. Pedig én már egészen beleéltem magam egy új kapcsolat tudatába. Még legalább fél órán keresztül gondolkodhattam ezeken a dolgokon, amikor Kathy hangját hallottam meg lentről.

- Randy! Gyere le, valaki téged keres!

- Küld el! Nincs kedvem senkihez sem! - kiabáltam vissza neki. Különben is, ha velem akar beszélni, miért nem az én ajtómat használta?- tettem hozzá gondolatban. Pedig visszagondolva a napokban én is többször használtam a földszinti bejáratot, mint a sajátomat.

- Én nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne!- mondta, és közben kihallottam a hangjából, hogy mosolyog, amit nem nagyon értettem.

- Jól van, ha te nem, akkor majd én!- mondtam, miközben a lépcsőn mentem lefelé. Amikor leértem, még a lélegzetem is elállt. A nappali közepén Chris állt teljes valójában.

- Te meg mit keresel itt?- kérdeztem nem túl barátságosan. De hát Istenem. Ő nem volt hajlandó egész héten keresni.

- Azt hiszem meg kéne beszélnünk pár dolgot!

- Hát elég korán eszedbe jutott! Nem gondolod, hogy kicsit elkéstél vele?

- Annie, kérlek!- váltott Chris könyörgő hangnemre, aminek nem tudtam ellenállni.

- Na, jó, gyere!- intettem az emelet felé.

Mikor felértünk kelletlenül nyitottam ki a szobám ajtaját. Nem akartam hallgatni senki sajnálkozását, főleg nem az övét, ezért én kezdtem el beszélni.

- Figyelj, ha csak azért jöttél, hogy elmond, mennyire sajnálod, ami velem történt, akkor akár mehetsz is! Voltak már előtted legalább százan, akiktől volt alkalmam ezt hallani!

- Tudom! De azt hiszem én most nem ezért jöttem! Persze tényleg sajnálom, de tudom, hogy ezzel nem tudok változtatni rajta, de azért szeretném, ha mégis megbíznál bennem annyira, hogy elmondod mi történt!

- Fabio már mindent elmondott!- mondtam egy fintor közben.

- De én tőled szeretném hallani, mert ha elmondod, az azt jelenti számomra, hogy bízol bennem!

- Ha ezt szeretnéd!- adtam meg magam végül. - De most mondom, hogy elég hosszú sztori lesz!

- Időm, mint a tenger!- mondta biztatásként.

- Ez az egész akkor történt, amikor még az középiskolába jártam. Nem voltam épp egy olyan lány, aki szeret a középpontban lenni, én inkább elvoltam a könyveimmel és a jegyzeteimmel. Ez egy ideig be is vált, de aztán egy idő után kezdtem magam magányosnak érezni, így próbáltam én is olyan lenni, mint mindenki más! Kibújtam a stréber szerepkörből és többet barátkoztam. Így ismerkedtem meg Xavier-rel is. Tetszett, hogy sikerült felhívnom magamra a figyelmet, és hogy van, aki érdeklődik irántam! Egy idő után kezdett ez az egész kapcsolat elég komolyra fordulni, legalábbis én azt hittem! Egyik este megbeszéltük, hogy ő visz el a szalagavató bálra! Minden csodásan alakult, egészen a bál végéig! Mikor elindultunk haza, már akkor fura érzésem támadt, de nem foglalkoztam vele! Aztán mikor a kocsival lefordult egy sötét utcába, kezdtem nagyon megijedni! Persze tudtam, hogy mit akar! Kipróbálni milyen egy strébert megfektetni! Próbáltam kiszállni az autóból, de megragadta a karom és visszarántott, majd rám feküdt! Kapálóztam, rúgtam, sikítottam, de semmi nem használt! Mikor végzett velem egyszerűen rám mosolygott, majd miután visszavitt a lakásomra közölte velem, hogy holnap megint eljön! Nem tudtam mit csináljak! Féltem tőle! Elmondani pedig senkinek sem akartam, de végül Kathy és a bátyja kiszedték belőlem, és többé nem engedték azt a mocskot a közelembe! Egy évig senkinek nem tudtam rendesen megnyílni! Teljesen bezárkóztam! Kathy szerint olyan voltam, mint egy zombi! Nem akartam senkiben sem megbízni! Féltem attól, hogy újra megtörténik!- meséltem és észre sem vettem, hogy közben elindultak a könnyeim. Chris közeledett felém, majd mutatóujjával letörölte kóbor könnyeimet, amitől hirtelen megremegtem.

- Nyugodj meg! Én soha nem lennék képes bántani téged!- mondta egyre közelebb hajolva hozzám. A szívem a torkomban dobogott, de hittem neki. Ő volt az első férfi Fabion kívül, akiben az eset óta teljesen megbíztam. Mégis amikor megéreztem leheletét az arcomon, egy pillanatra elfogott a pánik. Ezt ő is megérezhette, így csak az arcomra adott egy puszit.

- Ne haragudj!- szabadkoztam.

- Nem, te ne haragudj! Csak tudod nehéz úgy a közeledben lennem, hogy teljesen beléd vagyok habarodva, de nem tudom, hogy te mit érzel! Szeretnék veled elfelejtetni minden rossz emléket!- mondta határozottan, miközben a szőnyeget fixírozta.

- Ami azt illeti, egész jó úton haladsz!- mosolyogtam rá biztatáskép. - De mi lenne, ha egyszer elkezdenénk az elején?

- Benne vagyok!- mondta most már ő is mosolyogva.

Még legalább egy órán keresztül beszélgettünk, amikor azt éreztem, hogy a szemeim nem hajlandóak nyitva maradni.

- Úgy látom, ideje lenne haza mennem, és hagyni, hogy kialudd magad!- mondta Christopher, miközben az ajtó felé haladt.

- Tudod, nem muszáj elmenned! Maradhatnál itt is! Úgy értem velem!

- Biztos, hogy ezt szeretnéd?

- Csak azt tudom, hogy nem szeretnék most egyedül maradni!

- Rendben!- mondta, majd befeküdt mellém az ágyba, majd a mellkasára vont. Vele nagyobb biztonságban éreztem magam, mint eddig bármikor. Tudtam és éreztem, hogy bármitől képes lenne megvédeni, így boldogan adtam át magam az álmoknak új párom mellett.

(Kate szemszöge)

Kathy és Dave beszélgetése

        Daviddel egy kimondatlan megállapodásunk volt, hogy ma nem megyek haza, miután levizsgáztattam a gyerekeket. Így a gyors reggeli után körmöltem egy pársoros üzenetet Marynek, amit a hűtőn hagytam, ha mégis a gyomra leűzné a vackából. Kicsit aggasztott, hogy napok óta nem is találkoztunk, még munka ügyben sem, bár Gaby és Patrick mindig értesítenek e-mailben, hogy halad a munka. De akkor is, ezt MaryAnn szokta...

        A délelőtt gyorsan és tartalmasan telt, és szinte elrepült. A papírmunkáim elvégzése után bepakoltam az kedvenc „kis” Opelembe és célba vettem Dave és Chris lakását. Szerencsémre a csúcsforgalomnak már vége volt, amikor elindultam. Így aránylag hamar érkeztem meg a Riviera Street-re. Akárhányszor ide jövök, mindig elcsodálkozom milyen gyönyörű ez az új építésű „Elisabeth” lakópark. Pedig nem most járok itt először. Gyorsan beparkoltam Chris autójának fenntartott parkolóba, David kocsija mellé. Kiszálláshoz készülődve vettem magamhoz táskámat az anyósülésről, kezem már az ajtónyitón volt, de Dave megelőzött ebben. Szélesre tárta nekem az ajtót, csókkal köszöntött.
- Szia, Kicsim!
- Szia! Ennyire hiányoztam? – kacérkodtam vele szenvedélyes csókváltásunk után.
- Ez csak természetes! – vigyorgott rám.
A délután és az este további része is hasonlóan kellemesen telt…

        A lányok reménykedtek benne, hogy most már minden probléma megoldódott és másnap boldogan fogadták el Lucas Radens cambridge-i meghívását kislánya keresztelőjére, amire két hónap múlva kerül sor, októberben. Kathy – vagyis a Happy Dreams kreatív csapata szervezésében.

4. fejezet

4. fejezet

Jelen, és a múlt árnyai

Az ajtórésen Kristin furakodott be, hogy minél előbb üdvözölhesse nővérét. Nagy igyekezetében, majdnem a férjét is fellökte nagy pocakjával.
- Hello csajszi! Úgy nézel, mint aki szellemet lát? Ígértem, hogy valamikor meglátogatlak. Fly, hívott egy kis családi összeröffenésre. Ölelj már meg! – ösztönözte a megszeppent, mozdulatlan MaryAnnt. Ellépve Chris mellől óvatosan átkarolta Krisint.
- Nyugi nem fogunk összetörni, ha rendesen átölelsz. – hangsúlyozta terhességét és szorította magához régen látott testvérét Kris.
- Ohh, bocsi skacok! Ő a férjem, és mellesleg Annabelle bátyja, Rob. – mutatott a büszke tekintetű férfire maga mellett.  
- Ők pedig itt, Chris, Dave, és Dany, akikről telefonon meséltem. – zárta rövidre az újabb bemutatást Kat.
- Éhes vagyok! – suttogott apjának Daniel, de természetesen mindenki hallotta, és teljes mértékben egyet is értett a fiúval.
- Én is így vagyok ezzel. Asztalhoz mindenki! – adta ki az utasítást félig nevetve Kate.
A vacsora kellemesen, családias légkörben telt. Miután Kate nagy örömére mindent maradéktalanul elfogyasztottak, kávézni a kanapéra települtek a nappaliba.
- Kathy, papi, most már mehetek mesét nézni? – emelkedett fel izgatottan a megszólítottak közül Daniel.
- Persze, majd Dorian bemegy veled. Légyszi, öcsike rakd be a lejátszóba a Verdák-at. – próbálta burkoltan elküldeni a kiskorúakat hallótávolságon kívülre Kate, mert észrevette, hogy Mary egész ebéd alatt igen szótlan, és elgondolkodó volt, még magához képest is. Ennek az ügynek minél hamarabb a végére akart járni.
- Miért kell nekem is egy dedóssal mesét néznem, különben is az, az én szobám! – duzzogott igazságtalanul Dorian.
- Menj szépen Dory és viselkedj kedvesen Danyvel! – beszélt vele kimérten és felnőtten Annabelle, amitől mindenki teljesen elképedt, kivéve Fabio az azonban az volt, hogy Dorian zokszó nélkül szót fogadott. Miután a gyerekek eltűntek a játszószobában, Kate rátért arra a dologra, ami egész ebéd alatt foglalkoztatta. De nem bele a közepébe, hanem körmönfontan, ahogy szokta.
- Mary, Christopher meséljetek, mi volt a bíróságon? – kezdett bele tettetett könnyedséggel, de szakértő szeme észrevette, hogy MaryAnn arcán fájdalom suhant át, de gyorsan megpróbálta rendezni vonásait.
- Semmi különös. Elintéztük a papírokat. És találkoztunk egy Xavier Andrews nevű kellemetlen alakkal. – válaszolta meg a kérdést, mit sem sejtve Chris, de rájött, hogy valami nincs rendben, amikor a név említésekor a társaság többsége megfeszült.
- Mi a fenét csinál az a rohadék, Miami-ban? – ocsúdott fel először felháborodottan Fabio. Mary felpattant és kiviharzott a konyhába.
- Majd én utána megyek, ne aggódjatok! – hárított Annabelle, amikor Christopher felpattant, hogy barátnője után rohanjon.
- Most azonnal mondjátok el, mit művelt az a férfi Maryvel? Tudni akarom! – heveskedett.
- Jó, én majd elmesélem. – kezdett bele a történetbe maga elé révedve Fabio.
- Középiskola óta ismerik egymást, akkor még talán kedvelték is egymást. Aztán egy csoportba jártak a Dautmound egyetem jogi karára. Flanny mindig csoport jó tanuló volt, és Xavier irigykedett rá, mindent elkövetett, hogy megkeserítse életét. A minden alatt azt értem, hogy „mindent”. Tudta, hogy Randynek senkije sincs, aki megvédhetné. Bizalmába férkőzött és ő vitte el a szalagavató bálra, a bál után az autójában megerőszakolta. Után szegény lány súlyos depresszióba esett és 1 évig Kathyn és rajtam kívül senkit nem engedett magához közel. - Most már tudjátok mi történt.
- Mihelyt újra találkozom azzal a rohadékkal, kitaposom a belét! – szorultak ökölbe Chris kezei.
- Azt hiszed, én nem ezt tettem. Reméltem olyan leckét kapott, hogy eszébe sem lesz ebben az életben újra MaryAnn közelébe menni. – folytatta Fabio.
- És akkor ez még nem lenne elég, a peremben a felperesnek ő az ügyvédje, ő lesz az ügyész az ügyben. Ki kell találnunk valamit, hogy távol tartsuk Mers-től.
- Megoldjuk, de váltsunk témát és hívjuk be a lányokat, mielőtt a gyerekek észrevegyék, hogy valami nincs rendben. – szólt bele a társalgásba, a gyerekszoba felé sandítva David.
- Annie! – kiáltott be könnyed hangon a konyhába Fabio.
- Te…Tessék! – jött a válasz szinte egyszerre a két lánytól. Ezzel oldódott egy kicsit a feszültség.
- Ne bújócskázzatok, szendvicsekre vágyunk! – ugratta őket tovább Fabio.
- Flanny, gyere ki, mielőtt én megyek be érted! – incselkedett.
- Jövök, te éhenkórász! – jelent meg az ajtóban szendvicses tálcával Mary, félénk mosollyal Christopherre sandítva. Ő azonnal felpattant és kedvese mellé sietett és bátorítólag átölelte.
- Ti elmondtátok neki? – háborodott fel félénken elhúzódva, hogy letegye a tálcát remegő kezéből.
Nem tudták befejezni a beszélgetést, mert éles kiabálás ütötte meg a fülüket a gyerekszoba irányából. A gyerekek valamin nagyon összevesztek odabenn.  Hirtelen Daniel rohant ki a szobából könnyes szemekkel, és egyenesen Kathy karjaiba vetette magát.
- Mi a baj, kicsikém? Meséld el! - biztatta a síró kisfiút, hátát simogatva.
- Do..Do...Dorian nem engedtette, hogy játsszak a videojátékkal, kicsavarta a kezemből a távirányítót. - panaszkodott a kicsi szipogva.
- Ez nem is igaz! Az az én játékom, csak én játszhatom vele! Ő nem! - duzzogott igazságtalanul Dorian.
- Dory, gyere ide hozzánk, azt hiszem valamit elfelejtettél! - szólt oda neki ellentmondást nem tűrő hangon Annabelle.
- Ülj ide mellém, és figyelj rám létszíves! - intette magához Annabelle felnőttként beszélve a 10 éves fiút.
- Megbeszéltük, amikor legutóbb gond volt veled a suliban és én mentem érted, hogy nem irigykedhetsz és gorombáskodhatsz a kisebbekkel. Hamarosan otthon is lesz egy kisbaba, és vele is meg kell osztanod a játékaidat, jó testvér módjára kell viselkedned vele. Egyetértünk?
- De, Daniel, nem is a kistestvérem, és én nem szeretem, mert Kathy őt szereti helyettem.
- Te is tudod, hogy ez nem így van. Őt is szereti, mert Kathy jó ember. Megszerette Davidet, Davidnek van egy kisfia, akinek nincs anyukája és ha Kathy és David együtt lesznek, ő lesz Dany új anyukája, ahogy én a tiéd. - mesélte türelmesen Annabells végigsimítva a fiú arcán.
- Tényleg te leszel az anyukám? - emelte fel a fejét Kate válláról Dan, kérdő, reményteljes tekintettel.
- Remélem igen. - nézett szerelmesen Dave felé a megszólított. David oda lépett hozzájuk, és erős karjaival átölelte mindkettőjüket.
- Jó, megpróbálom megkedvelni Danielt. De ez más, a kistesómat már most szeretem. - puszilta meg Dorian Annabelle-t és rátette a kezét még lapos hasára.
- Ezzel azt akarjátok mondani, hogy apa leszek? - nézett feleségére csillogó szemmel Fabio.
- Hogy te milyen gyors felfogású vagy, Flyer! - mosolyodott el Mary is.
- Apa leszek!!!! - ordított torkaszakadtából nevetve Fabio és megpörgette boldog feleségét. Kathy a még mindig rajta csimpaszkodó Daniellel és Daviddel a nyomában a konyhába indult poharakért és pezsgőért az ünnepléshez.
Kis idő múlva, már jól megpakolt tálcákkal érkeztek vissza a nappaliba mind a hárman.
- Papi, ugye én és Dorian is ihatunk pezsgőt? – fordult nagy kiskutya szemekkel apja felé Daniel.
- Azt nem tartom valami jó ötletnek, nagyfiú.
- Ugyan dehogy nem, miért ne ünnepelhetnének ők is velünk. Igaz Öcsikém! – fordult nagy mosolyogva, cinkosan Dorian-hez Kate.
- De Kathy, … - kezdett ellenkezni Dave, de erre Kat nevetve csak ennyit mondott:
- Dorian, hozd a jeles alkalomra eldugott kölyökpezsgőt a konyhából. – mondata után mindenki csatlakozott a nevetéshez. Az este további része is kellemesen telt, és nem esett több szó Maryről. Amiért ő nagyon hálás volt barátainak, és családjának és ennek hatására ő is felengedett egy kicsit.
Amikor eljött a nyugovóra térés ideje Christopher céltudatosan kezébe vette a félig már alvó unokaöccsét és elköszönt a kedves kis társaságtól. Mary nem marasztalta, szükségét érezte, hogy este egyedül, bezárkózva a szobájába megeméssze a nap történéseit. És kitalálja, hogy viszonyuljon ezen túl, Chris-hez, és Chris, hogy fog viszonyulni hozzá, most hogy már tud mindent. Félt, és csak abban volt biztos, hogy ő többet érez a fiú iránt, mint barátság.
Kris és Rob természetesen az emeletre távoztak Mary nyomában a vendégszobába, jó éjszakát kívánva a többieknek. Dorian, birtokba vette a szobáját, Annabelle és Fabio, még mindig boldogságtól, és lehet, hogy Fabio esetében az elfogyasztott pezsgő mennyiségtől megrészegülten aludtak el Kate vendégszobájában. Mikor már feltehetőleg mindenki az igazak álmát aludta, Kathy és Dave is visszahúzódtak a hálószobába, de csak az után, amikor a konyhában, már minden rendben a helyére került, és a nappali is visszanyerte eredeti állapotát. Mary volt az egyetlen a házban, aki szinte le sem hunyta a szemét egész éjjel. Baljós gondolatok gyötörték. De remélte, hogy holnap bemegy az irodába, és minden megoldódik, mert az élet visszatér a régi kerékvágásba.

3. fejezet

3. fejezet
Zajlik az élet

- Úr Isten, Randy! Nem nullázhatnánk le azt a szemüveget az orrodról? – kérdezett rá szörnyülködő kifejezéssel Kate.
- Nem! Ebben olyan ügyvédes vagyok, és magabiztosabbnak érzem magam tőle! – jelentette ki magabiztosan felszegett állal Mary.
- Bocsánat, hogy beleszólok, de szerintem, olyan … tanár nénis. – adta meg a kegyelemdöfést Christopher.
- Bravó, Tophy! Azt hiszem, egyre jobban kedvellek. – kacsintott cinkosan leendő sógorára Kathy.
- Hagyjátok abba! Fly, ne hívd Christ Tophynak! Te pedig örülj, nem viszem a szemüvegem, és nem tanár nénis! Értettétek! – bosszankodott MaryAnn, és táskájába süllyesztette pápaszemét.
- Nagyon érdekfeszítő veled társalogni Kate Eve Flyer – ez nem jelentett túl sok jót, Mary teljes nevén szólította Katie-t – de most nekünk mennünk kell.
- Oké, oké, nem elfelejteni! Délben jelenésetek van itthon! Ez parancs!!! – keményített be Kat is.
- És megtudhatnánk, miért is fontos ez ennyire? – akadékoskodott a barátnő.
- Mert jönnek a tesómék. Dorian pár hétig nálam is marad, mert Annabelle és Fabio nászútra megy. De úgy emlékszem ezt már említettem. – szólt a magyarázat.
- Remek! Na, szia! – zárta rövidre nem túl nagy lelkesedéssel Mary, és már el is tűntek Christopherrel.

Kate tudta miért fogadta így a hírt barátnője. Régen Ő és Fabio szerették egymást. De Kathy bátyja soha nem vette igazán komolyan húga könyvmoly, szürke egérke barátnőjét. Állandóan ugratta, bosszantotta. Igazából azonban soha nem bántotta volna meg semmivel a nála 5 évvel fiatalabb szőke copfos kislányt. Kicsit olyan volt, mintha a másik húga lett volna, aki nem rajongott elfogultan a „nagy és erős” bátyusért, hanem reálisan látta hibáival együtt. Sokszor szembe is szállt vele, ha valamiben nem értett vele egyet. Fabio mindig is imádta a „vérre” menő csipkelődéseiket, vitáikat. Valószínűleg MaryAnn is így volt ezzel valahol a lelke mélyén, de büszkesége soha nem hagyta volna, hogy valamikor is beismerje, bár nagy valószínűséggel a környezetükben mindenki nyilvánvalóan érezte, látta, milyen különleges kötelék van a két fiatal között. Lehetséges, hogy ebben az is közrejátszott, hogy Mary-nek csak egy lánytestvére volt, akit vele volt, Kristin, az ikertestvére. Volt egy nővére is, Sophie, de ő még akkor meghalt egy csúnya betegségben, amikor a lányok még csak csecsemők voltak. Bátyja, Lucas pedig több éven át Londonba járt egyetemre és ott is kezdett új életet, ezért valahol őt is pótolta Fabio. Kristin teljesen más egyéniség, mint 5 perccel idősebb nővére. Mindig nyíltan a világ tudtára adta, hogy odavan Fabio Zeno Flyer-ért.

            A bíróságra vezető úton Mary feltűnően hallgatag volt, de Christopher volt annyira tapintatos, hogy nem tette szóvá.
Az épületben Mary otthonosan mozgott, de Christopher feszélyezve érezte magát a sok okoskodó paragrafusbújó, aktakukac között. Épp iratokat írta alá, Mary levegőzni indult a hosszú folyosón.
- ÁÁÁ, csak nem Ms. Mary „Summa cum laude” Radens? – vetette oda a folyosó közepén nyíló ajtóból egy nyegle, lekicsinyítő tekintetű alak, ügyvédi talárban.
- De, és a nevem Dr. MaryAnn Radens! Mit keresel te itt, Xavier? Úgy hallottam eltanácsoltak az egyetemről és külföldre mentél. – vetette oda felsőbbrendűen félvállról MaryAnn. Soha nem szokott ilyen lenni, de Xavier keserű emlékeket ébresztett fel benne. Már remélte soha többé nem kell találkoznia ezzel az alakkal.
- Ugyan ne legyél már ilyen, régen nagyon kedveltük egymást. – dörgölőzött bizalmasan Maryhez. MaryAnn hátra akart húzódni, de Xavier ment utána, míg a hátával bele nem ütközött a falba.
- Engedj, nem érek rá veled csevegni, rengeteg a dolgom. – próbált szabadulni.
- Segíthetek! Van valami probléma? Szívem, minden rendben? – sietett megmentésére, kegyes hazugsággal Chris és átölelve „barátnőjét”, magától értetődően megcsókolta. Mary meglepődött, de természetesen odaadóan és szerelmesen, mint egy „jó feleség” visszacsókolt.
- Oh, ne haragudj, Xavier! Engedd meg, hogy bemutassam a FÉRJEMET, Christopher Buthler. Chrisy, drágám, ő itt egy régi egyetemi csoporttársam, Xavier Andrews. – intézte a bemutatást nyájasan Mary.
- Megbocsájtasz nekünk ugye, Xavy? Mennünk kell, anyámék várnak mindet családi ebédre. Visz’lát! – hadarta egy szuszra Christopher, és válaszra nem várva indultak el kézen fogva a kijárat felé. Akkor sem engedték el egymás kezét miután elkanyarodtak a folyosó végén a lift felé és Xavier már biztosan nem láthatta őket. Mikor kezdett az adrenalin kiürülni a szervezetéből, Mary megpróbálta elengedni Chris kezét mondván „erre semmi szükség” – de Chris nem engedett, sőt még szorosabban kulcsolta ujjait MaryAnn kacsójára. Hosszas, kínosnak egyáltalán nem nevezhető csendben töltött percek után Mary szólalt meg először.
- Köszönettel tartozom, amiért… - kezdett bele, de Chris a mutató ujját szájára téve elhallgatatta.
- Cssss, ne kezdj itt nekem hálálkodni. Bárki megtette volna érted.
- Ebben ne legyél olyan biztos. – vetett ellen.
- Tudtad, hogy nem áll jól neked, ha próbálsz cinikus lenni? – mosolygott felszabadultan C.B. ettől Marynek is önkénytelenül mosolyognia kellett. Tudta ezzel még nincs befejezve vár még rá valamikor a közeljövőben egy nem túl kellemes beszélgetés, amikor tisztázza a „Andrews-ügyet” Christopherrel.

Otthon Katenek úgy tűnt, mintha csak elrepült volna a délelőtt. Sütött, főzött, és a lakrésze csinosításával töltötte az időt. Amikor összeállította a menüt megpróbált mindenkinek a kedvére tenni.
Készített: Előételnek, Francia Töltött paradicsomot és Galant nagymama- féle Marha erőlevest. Főételnek: Pulykacsíkokat Orly módra, tartármártással- a bátyja kedvéért, és Dubary borjúbordát rizzsel. Desszertnek, pedig felszolgál majd 3 féle ízesítésű muffint, Krémes Mézest – MaryAnn nagy kedvencét, és Csokoládés Zebratortát- öccse kedvencét a születésnapja alkalmából, ami pár nappal ezelőtt volt. Sajnos azt nem tudta a Buthler fiúk mit szeretnek, így csak reménykedhetett benne, hogy nem válogatósak. Izgatottan várta, hogy vendégek megérkezzenek.
Szépen elkészült minden, megterített, átöltözött és már csengettek is.
- Gyertek be, nyitva van! – kiáltott ki boldogan.
- Viselkedj rendesen, pajti! Oké? – suttogott a fiának befelé jövet David.
- Jó. – jött a beleegyező válasz a megszeppent szőke kisfiútól, amikor belépett a lakásba.
- Sziasztok, örülök, hogy megjöttetek! – szaladt üdvözlésükre a házigazda.
- Szia! szija! – köszöntek vissza.
- Én Kate vagyok, és te? – hajolt le apja lába mögött bujkáló fiúcskához Kathy.
- Daniel Buthler-nek hívnak. Te a papa barátja vagy? – kukkantott félénken feléje Dan.
- Igen, az apukáddal nagyon jó barátok vagyunk.
- Te, vagy a barátnője?
- Igen, Dany, ő a barátnőm, de ne faggatózz tovább, hanem add oda a virágot Kathy-nek. – utasította szeretetteljesen előbbre lépésre ösztönözve fiát Dave.
- Tessék! – nyújtotta át az impozáns csokrot.
- Köszönöm szépen.
- Gyere, Dany! – fogta meg a kisfiú kezét Kat és várt a reakcióra, nem ellenkezett sőt, felélénkült érdeklődéssel követte. – Mutatok, neked egy szobát ahol kedvedre játszhatsz. Benne vagy kisbarátom?
- Benne vagyok! Lehet apa? – fordult vissza elbizonytalanodva Davidhez.
- Persze, hogy lehet. Kathyvel oda mész ahova akarsz. – küldött örömteli mosolyt mindkettőjükre és Kate mellé sétált.
- Tudod, mit kiskrapek, én is megnézem azt a szobát.
- Jóóóó! Kathy? Apa? Ti is játszatok velem?
- Nem is tudom… - kezdett bele Dave, de Kate félbe szakította boldogan mosolyogva.
- Persze, hogy játszunk, szaladjunk, a papa úgysem elég ügyes hogy elkapjon minket, fogócskában mi leszünk jobbak. – nevetett fel, miközben már Danyvel kézen fogva szaladtak keresztül a nappalin. Danielnek nagyon tetszett a „játszó szoba”. De legjobban két kutya nyűgözte, kötötte le figyelmét.
Erre a nagy nevetgélésre lépett be a házba MaryAnn és Christopher.
- Sziasztok, megjöttünk! – kiabált be Chris.
- Chris bácsi!!! – kiáltott Dany és már vetette is bele magát nagybátyja karjaiba.
- Hello, kölyök! Mizujs? – kócolta össze a hullámos gyerek fürtöket.
- Semmi, játszottunk Kathyvel és apával. Képzeld Chris bácsi, van Kathynek és a barátnőjének is kutyája, tök aranyosak. Patty, Kathy kutyája, és itt lakik lent. A fehér pedig Whity, Marie-é.
- Jaj, nem Marie, hanem Mary! – javította ki píromkodva fiát David.
- Ne haragudj!
- Ugyan miért haragudnék. – legyintett.
- Szia, kis barátom, én vagyok Mary! – nyújtotta kezét a kisfiú felé barátságosan.
- Szija, én Daniel vagyok. Te vagy Whity gazdája? És ugye te vagy Chris bácsi új barátnője?
- Igen én vagyok.
- Az jó! – válaszolt szűkszavúan Dan, és már rohant is vissza, játszani a Pattyvel a nyomában. Whity már nem mozdult gazdája mellől.
- Kathy, ezt neked hoztuk az ebédhez. – nyújtotta át a disz csomagolásos bort Christopher.
- Nagyon szépen köszönöm! – hálálkodott Kate megölelve.
- Csüccsenjetek le a kanapéra, hamarosan megjönnek a bátyámék is.
- Én gyorsan elfutok átöltözni, egy pár perc és itt vagyok. – mentette ki magát Mary, már nagyon meg akart szabadulni a merev „dr. Radens” kosztümjétől. És jó volt kicsit egyedül maradni és lelkiekben felkészülni a Kate bátyjával való találkozásra. Utoljára Kristin esküvőjén találkoztak, aminek lassan már 1 éve, de akkor sem nagyon beszéltek egymással, ami most valószínűleg elkerülhetetlen lesz.
- Oké. Fiúk valami italt? – lendült be Kate vendéglátós múltja. Miközben Mary érkezett le az emeletről, és letelepedett Chris mellé, a férfi nagy örömére. De megérezhette, hogy a lány milyen feszült, mert bátorítólag rámosolygott, megszorította a kezét és a combjára húzta összekulcsolt kezüket, amit már nem is nagyon szándékozott elengedni.
Kellemes beszélgetés, és nevetgélés volt a nappaliban, Kathy a konyhában szorgoskodott, amikor…
- Kathy! Kathy! – szaladt ki a gyerekbirodalomból izgatottan Dany.
- Tessék, kicsim, itt vagyok! – kukkantott ki a konyhaajtón mosolyogva, kezét törölgetve a megszólított. A szeretett teljes megszólítástól mindenkinek mosolyognia kellett, főleg Davidnek, és neki, mintha meg is fátyolosodott volna a tekintete. Kate önkénytelenül szólította kicsimnek a kisfiút, és észre sem vette, ahogy rá adott reakciót sem, mert csak a gyerek kötötte le abban a pillanatban a figyelmét.
- Találtam mese dvd-ket, sokat! Nézhetek? Elindítod nekem a Verdákat?
- Persze! – válaszolta, indult is volna a szoba felé, ahova Daniel kézen fogva húzta, de megszólalt a csengő.
- Ne haragudj, Dany, de megjöttek a vendégek. Bemutatlak az öcsémnek, és vele együtt megnézheted a mesét ebéd után. Így jó lesz?
- Igen, már kezdtem éhes lenni. – simította meg hasát, amitől mindenki nevetésben tört ki. Újra megszólalt a csengő dallamos hangja.
- Megyek! – futott Kat ajtót nyitni.
- Hello, de örülök nektek! Késtetek! Na, befelé!
- Hugica! Nem is laksz olyan közel.
- Kathyyyyy!!! – vetődött nővére karjaiba Dorian.
- Hello, öcskös! – Szia, Annabelle! Hogy vagy, nem viselt meg nagyon az út? – kacsintott sógornőjére Kate még mindig öccsét ölelve.
- Nem, és köszönöm, nagyon jól vagyunk.
- Szóval, tartozom egy kis bemutatással, azt hiszem.
- Mary-t ismeritek, mellette az a nagydarab fickó a barátja, Christopher Buthler. Mellette a bátyja, aki az én barátom, David, aki pedig a lába mögött bujkál, a fia, Daniel.
- Fiúk, ő pedig a bátyám, Fabio, az öcsém, Dorian, és a bátyám felesége, Annabelle. – mindenki örömmel üdvözölte új is merőseit, amikor újra megszólalt a csengő, türelmetlen kopogással kísérve.
- Azt hiszem itt a meglepetés Marynek. – futott az ajtóhoz Kathy, és szélesre tárta azt.

Xavier Andrews

 

Flanny üzenete Fly-nak!

Tudom, hogy valószínűleg sokáig nem fogsz még szóba állni velem, de azért egy próbát mindenképp megér!
Biztos vagyok benne, hogy sikerült eléggé megbántanom téged, de hidd el ezt senki sem így tervezte! Én legalább is biztos nem!
Eddig nem sikerült olyan barátokra szert tennem, mint te! Neked elmondhatok(hattam) mindent, és most úgy tűnik jól elszúrtam a dolgokat!
Azért ha lehet és van rá mód ne haragudj rám sokáig!
Tényleg nagyon sajnálom!